Orange I. liga, rájátszás, 3. forduló: Gólok és 11-es rontások: 2–1

Orange I. liga, rájátszás, 3. forduló: Gólok és 11-es rontások: 2–1
Hétfőn este zárult a román labdarúgó élvonal rájátszásának harmadik fordulója, négy nap leforgása alatt másodszor csapott össze a Viitorul és az Astra, ezúttal Gyurgyevóban. Ezúttal is vendégsiker született (csütörtökön az Astra 3–1-re nyert Ovidiuban a kupamérkőzésen a negyeddöntőben) – Gheorghe Hagi csapata ezúttal a 2–1 jegyében játszott, hiszen a gólok és az elrontott büntetők száma is ez volt.

Az események az első félidőbe sűrűsödtek a Marin Anastasovici Stadionban. Húsz perc után a Viitorul már 2–0-ra vezetett Aurelian Chiţu találatával és Cristian Săpunaru balszerencsés öngóljával. Az előny megduplázódhatott volna, ám a konstancai gárda játékosai naggyá tették a bolgár Plamen Ilijev kapust: hét perc leforgása alatt két büntetőt is kivédett, Chiţu és Florinel Coman is hiába próbálkozott.

A címvédő Astrába frissen beállt Daniel Florea szinte azonnal gólt lőtt, majd három percre rá elszalasztotta az egyenlítés lehetőségét: Radu Petrescu fővárosi játékvezető a harmadik 11-est a házigazdáknak ítélte meg, a csatár azonban a kapu mellé lőtte a büntetőt.

Végeredmény: • Gyurgyevói/Giurgiui Astra–Konstancai Viitorul 1–2 (gól: Daniel Florea – 39. perc, illetve Aurelian Chiţu – 13. és Cristian Săpunaru – 20., öngól; 11-est hibázott: Florea – 42. perc, illetve Chiţu – 30. és Florinel Coman – 37. perc).

Hétközi fordulóval folytatódik a sorozat, keddtől csütörtökig bonyolítják le a mérkőzéseket.

Az alsóházban lapzárta után ért véget a Marosvásárhelyi ESE/ASA–Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i Pandúrok és a Temesvári ACS Poli–Chiajnai Concordia találkozó.

A további program (a mérkőzéseket élőben közvetíti a DigiSPort1 és a DolceSport, a többit külön közöljük):

Felsőház, 1–6. hely:Szerdán: • Bukaresti Dinamó–Kolozsvári CFR 1907 (21 órakor, Look tv). Csütörtökön: • Viitorul–Krajovai Universitatea SK (18 órakor, Look Plus) • FCSB–Astra (20.30 órakor, Look Plus).

Alsóház, 7–14. hely:    

Szerda: • Botoşani-i FC–Voluntari-i FC (16 órakor, Look Plus) • Medgyesi Gázmetán–Jászvásári/Iaşi-i Politechnika MSC (18.30 órakor, Look tv). A táblázatokon:

Felsőház:

1.      Viitorul      3       2       1       0       5–2   33

2.      FCSB         3       2       0       1       5–4   30

3.      Kv. CFR     3       2       0       1       7–5   28

4.      Krajova      3       0       2       1       1–4   24

5.      Dinamó      3       0       2       1       1–2   23

6.      Astra 3       0       1       2       3–5   23

Alsóház: 1. Gázmetán 25 pont, 2. Jászvásár 22, 3. Botoşani 20, 4. Voluntari 17, 5. Pandúrok 15, 6. ACS Poli 13 (3–2), 7. Concordia 13 (2–6), 8. Mv. ESE 9.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!