Kelemen Hunor pénteken az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményének vendégeként tartott beszédében egy „magyarellenes, antiszemita és demokráciaellenes”, szélsőséges romániai politikai erő előretörésére figyelmeztetett. Azt mondta, az orosz-ukrán háború a „peremvidéken” olyan félelmeket hozott elő, amelyekről azt gondolták, hogy már meghaladta az idő.
A szélsőségesek jelentette fenyegetés az Egyesült Államok „radarjain” egyelőre nem látható, mert az óceán túloldaláról a „nagy képet” látni: a fősodorhoz tartozó politikai pártokat, amelyek osztják a nyugati értékeket – fogalmazott.
Kelemen Hunor és az RMDSZ delegációja, az Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében több napos washingtoni látogatásán találkozott kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium képviselőivel, valamint fontos amerikai elemzőintézeteket is felkeresett. A tárgyalásokon az amerikai döntéshozókat arra kérték, figyelmeztessék a romániai döntéshozókat a kisebbségi jogok betartásának fontosságára – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Romániában odafigyelnek arra, amit Washingtonban mondanak.
Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete a magyar külképviselet épületében tartott diaszpóra eseményen beszámolt a magyar kormány új kezdeményezéséről, a jövőre elinduló nemzeti virtuális tér programról, amelynek révén a diaszpórában élő magyarok is hozzáférhetnek majd a közmédia műsoraihoz. Hozzátette, hogy ez is segít a magyar identitás építésében.
Lauer Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke arról beszélt, szervezetük egyik feladata, hogy kihívásokkal teli időkben felelősséget viseljen az együttműködés ösztönzéséért. Elmondta, hogy a koalíció működése három pillérre épül, a kulturális tevékenységre, az emberi jogok védelmére, valamint a közösségre.
Az amerikai magyar szervezet hagyományos évzáró gáláján, a 32. Mikulás Vacsorán (Mikulás Dinner) Takács Szabolcs nagykövet magas rangú állami kitüntetést adott át Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció alapítója és emerita elnöke számára, valamint Szekeres Zsoltnak, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének, az Amerikai Magyar Koalíció társalapítójának, a Kossuth Alapítvány elnökségi tagjának. A két diaszpóra-vezetőnek Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta sok évtizedes tevékenységük elismeréseként.
(Borítókép: Kelemen Hunor/Facebook)