A program meghívottja a Nyári Mozi Színházi Közösség, amely 1987-es alapítása óta a vajdasági kortárs színházi élet egyik meghatározó, Szabadka városában működő független műhelye. A társulat 2001-ben vált formális egyesületté, tagjai szabadúszó táncosok színészek és a vajdasági kőszínházak művészei; több mint ötven előadást hoztak létre, amelyeket Európa számos városában bemutattak. A közösség szakmai arculatát és oktatási tevékenységét hosszú évek óta Döbrei Dénes és Varga Heni határozzák meg, akik 2000 óta vezetnek nemzetközi nyári kurzusokat és workshopokat. Munkásságukban fontos szerepet játszik a nemzetközi tapasztalat: Döbrei Dénes korábban a franciaországi nemzeti koreográfiai központban dolgozott Nagy József mellett, amely meghatározó a Nyári Mozi Színházi Közösség műhelymunkáját illetőleg is. A társulat ma is a mozgás, a képzőművészet, a zene és a színház folyamatos határátlépéseiben találja meg saját alkotói nyelvét.
A kétnapos vendégjáték két különböző műfajú produkciót mutat be, amelyek jól példázzák a társulat sokrétegű alkotói szemléletét és a mozgás-, zene- és vizuális művészetek iránti érzékenységét.
Az Imago Sonus – amely március 24-én, 19 órától lesz – a tánc, a zene és a képzőművészet egymásba olvadó improvizációja. Az előadás minden alkalommal meghívott képzőművész alkotásának létrejöttét követi végig: ezúttal Klájó Adrián alkot élőben a színpadon. A festmény születését Bolcsó Bálint és Márkos Albert élő zenéje és a táncosok — Varga Heni és Döbrei Dénes — improvizációi formálják. Minden előadás egyszeri kompozíció, amely kizárólag a jelen pillanatban létezik, megismételhetetlen.
A Moving Matters nemzetközi projekt részeként jött létre Tóth Dániel monodrámája, amely a mozgást vizsgálja, mint fizikai cselekvést, mint lelki állapotot, és mint társadalmi létezésformát. A Miért fontos mozgásban lenni című előadást március 25-én, 19 órától láthatja a kolozsvári közönség. A darab egy személyes, nyers és felkavaró vallomás, amely a független művészlét bizonytalanságait, a kulturális különbségek tapasztalatait és az egyéni traumák feldolgozását állítja középpontba. A nézők nem pusztán tanúi, hanem résztvevői annak az intenzív érzelmi és gondolati folyamatnak, amelyben a mozgás túlélés, ellenállás és művészi önkifejezés egyszerre.
A vendégelőadások a ZIZ Art and Social Area márciusi programjának részei. Jegyek elővételben a zizarea.com és az eventbook.ro felületein, valamint a helyszínen válthatók. További részletek a tér honlapján és közösségi média felületein.

