Nemzeti ünnep – erdélyiek a díjazottak között

A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díj kitüntetettjei

Nemzeti ünnep – erdélyiek a díjazottak között
„Meg kell védeni a nemzetet, biztonságot kell teremteni az emberek számára!” – hangsúlyozta Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken, amikor a nemzeti ünnep alkalmából átadta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat Budapesten.

A díjat tíz határon túli, kulturális területen tevékenykedő személynek, illetve szervezetnek ítélték oda, köztük három erdélyinek: Bogdán Zsolt színművésznek (a díjat felesége, Csutak Réka vette át), Kolozsi Tibor szobrászművésznek és Márton Árpád festőművésznek.

Ugyancsak augusztus 20-a alkalmából részesült Pauler Gyula-díjban Balogh Béla, Románia Nemzeti Levéltára Máramaros Megyei Igazgatóságának nyugalmazott főlevéltárosa, Türei Lengyel László néprajzi gyűjtő, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány munkatársa Martin György-díjat kapott, továbbá Bessenyei György-díjban részesült Elekes Gyula közművelődési szakember, az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület elnöke. A kitüntetéseket Vitályos Eszter, a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára, illetve Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át pénteken a Pesti Vigadóban.

Átvehette a magyar érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést Banner Zoltán író, művészettörténész, költő, előadóművész, az egykori Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető tanára – írja a beol.hu hírportál.

(Borítókép forrása: MTI)