Dana Spinant sajtótájékoztató keretében azt mondta, hogy az EB és ügynökségei, a tagállamok illetékes hatóságai, az Európai Unió Tanácsának titkársága, valamint az Európai Határ- és Parti Őrség (Frontex) határvédelmi intézkedésekről folytatott megbeszélésén a felek azt hangsúlyozták, hogy a nemzeti határőségeknek, valamint az egészségügyi hatóságoknak folytatniuk kell a szoros együttműködést a járvány kitörésének megelőzése érekében.Az EB minden fronton folytatja a vírus terjedésének visszaszorítását célzó munkáját, és mindenben segíti az ez idáig leginkább sújtott Olaszország erőfeszítéseit és valamennyi tagállamot.A szóvivő arra emlékeztetett, hogy az európai járványügyi központ (ECDC) fontosnak, követendőnek, hasznosnak és eredményesnek nevezte az olasz hatóságok intézkedéseit a megbetegedés további terjedésének elkerülése érdekében. Az uniós járványügyi szolgálat folyamatosan frissíti kockázatértékelési jelentéseit, az uniós bizottság pedig azok alapján naprakész útmutatást nyújt a veszélyeztetett területektől visszatérők vagy odautazók számára - mondta.Az EU 232 millió eurót különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására - jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben. Az unió támogatási csomagja segíteni fogja a WHO munkáját, és célzott finanszírozást nyújt a kevésbé fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró országok számára. Az unió célja a járvány világszintű visszaszorítása - közölte.A COVID-19 vírustörzs már több mint 80 ezer embert megfertőzött szerte a világban, közel 2800-an pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a kínai Hupej tartományban történt.
Nem vezetik be az EU-ba a határellenőrzést
Egyetlen tagállam sem jelezte határellenőrzés bevezetését az Európai Unió (EU) területén szabad mozgást biztosító schengeni övezeten belül. A tagállamok és a schengeni övezet társult országai továbbra is szokásos rendszer szerint ellenőrzik az unió külső határait, a vírus által érintett területekről be- vagy visszautazók fokozott vizsgálata mellett - közölte ma az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője.