Valószínűleg, január 29-én, közös frakcióülésen dönti el az RMDSZ, hogy támogatja vagy sem az új kormány beiktatását – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök egy hétfői, nagyváradi sajtótájékoztatón. Rámutatott: addig Viorica Dăncilă kinevezett miniszterelnök-jelölttel is találkozik a Szövetség, akinek meghallgatja a terveit, felteszi kérdéseit is. Kijelentette: az RMDSZ nem készül kormányra, ez a téma egyáltalán nincs napirenden, egyik fél részéről sem fogalmazódott meg ilyen igény.
- Amíg nem ismerjük a miniszterek neveit, azt, hogy milyen programmal készül a kormánykoalíció, hiba lenne elköteleződni egyik vagy másik oldal mellett. Sem igent, sem nemet nem tudunk mondani – mondta az RMDSZ elnökeA PSD-ALDE koalíciónak ma parlamenti többsége van, ez a többség pedig elegendő az új kormány beiktatásához. A koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodás semmire sem kötelezi a Szövetséget – ez csak olyan témákra, tervezetekre terjed ki, amelyekről a politikai alakulatok előzetesen egyeztettek – vélekedett.
- Demokrataként elfogadom a 2016-os parlamenti választás eredményeit. Akkor a többség úgy döntött, hogy a szociáldemokratáknak szavaz bizalmat a kormányzáshoz – tette hozzá a szövetségi elnök. Meggyőződése, hogy értelmes, megfontolt javaslattal kellett volna érkezniük azoknak a politikai pártoknak, amelyek előrehozott választásokról beszéltek, vagy amelyek az új kormányfő személyében mindenki mást láttak volna, csak nem a PSD jelöltjét. Ehelyett csak üres demagógiával lehetett találkozni – hangoztatta.- Azt ma nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb kormánya lesz Romániának. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a kormány kormányozzon is. Az elmúlt időszak egyfajta politikai instabilitást mutat külföld fele is, ami nem jó – értékelt a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor.A politikus szerint 2018 bonyolult évnek ígérkezik a román politikában, és Romániának ilyen körülmények között kellene felkészülnie arra, hogy 2019 első félévére átvegye az Európai Tanács elnökségét. Erre pedig nincsen felkészülve. Szerinte Románia ezzel is úgy járhat, mint a téllel és a havazással, mely évről-évre váratlanul érinti az országot. Felrótta, hogy senki sem beszél arról, hogy melyek lesznek az ország prioritásai, hogyan áll a logisztikai felkészülés, megvan-e az emberi erőforrás a feladatok elvégzéséhez. "Sehol sem vagyunk. Sem a regionális kérdésekben, sem a külpolitikában nem hallatszik Románia hangja, és ez nem jó" - figyelmeztetett az RMDSZ elnöke. Mihai Tudose kijelentéseiről elmondta: az RMDSZ-nek egyértelmű volt az álláspontja, az Európai Unióban nem maradhat tisztségében egy olyan magas beosztású politikus, aki hasonlókat állít. A Szövetség mindmáig elvárja, hogy a román politikai pártok vezetői elhatárolódjanak a volt miniszterelnöktől: ha ez nem történik meg, csak találgatni lehet, hogy egyetértenek vele, vagy pedig félnek.
(Fotó: Rohonyi D. Iván/archív)