Hadd tisztázzuk azt, ami a felvételekből kétséget kizáróan látszik.
Renée Good az úttest java részét elzárja keresztben álló gépkocsijával, de nem az egészet. Az incidens előtt pár másodperccel egy termetes terepjáró gond nélkül meg tudja kerülni, és továbbhalad. A hatóság akadályoztatása tehát mint indok, nem áll a lábán.
A következő gépkocsiból kiugrik a Bevándorlás és Vámügyi Hivatal (ICE) álarcos embere, üvöltve és szitkozódva követeli, hogy lépjen ki a gépkocsiból. Good - érthető módon ijedten – megpróbál elhajtani, ebben az értelemben manőverezik. Közben az ICE emberei több irányból megrohanják gépkocsiját, és amikor kanyarodna, hogy elhajtson, oldalról többször belelőnek.
Többen és többféleképpen próbálják védeni a védhetetlent. Ami azonban tény: az ICE álarcos emberei nem azonosították magukat (akár álruhás banditák is lehettek volna!). Nem indokolták meg, hogy miért követelik, hogy hagyja el a gépkocsit, márpedig személy ellen ily módon eljárni csak akkor van joguk, ha erre bírósági végzés van, vagy pedig fennáll az alapos gyanúja annak, hogy a célszemély a hatáskörükbe tartozó (tehát bevándorlással, vámüggyel kapcsolatos) bűncselekményt követett el. Itt egyik eset sem állt fenn, Renée Goodnak minden joga megvolt hozzá, hogy ne engedelmeskedjen.
Azzal az állítással, hogy megpróbálta elgázolni az ICE emberét szinte nem is érdemes foglalkozni, a felvételből teljesen egyértelműen látszik, hogy a helyszín elhagyására törekedett.
Azt is láttam érvként felhozni, hogy Good büntetett előéletű volt – házasságon belüli erőszakot, meg hasonlókat emlegetnek. Lehetséges, de tudtommal ezek egyikéért sem jár halálbüntetés, és statáriumot sem hirdettek.
Alex Pretti esetében még tisztább a kép: telefonjával hadonászva érvelt, egy földre tepert nőn próbált segíteni, mielőtt őt magát is földre teperték volna. Elvették lőfegyverét, majd tíz golyót eresztettek bele. Aztán azzal érveltek, hogy hangoskodott, trágárul szitkozódott, illetve, hogy lőfegyver volt nála.
És ez a két kifogás arra késztet, hogy feltegyem a kérdést: mi áll még szilárd két lábon az Egyesült Államok alkotmányából, illetve, van-e még olyan kitétele, amelyről biztosan meri valaki állítani, hogy az nem mellőzhető, ha a hatalom érdeke úgy kívánja?
Vegyük sorra. Az alkotmány ötödik és tizennegyedik módosításában, amelyben a törvény előtti védelemről és az önkényes, méltányos bírósági eljárást mellőző fogvatartásról, büntető intézkedésekről van szó, a „személyek” szót használják, és nem az „állampolgárok” kifejezést. Ezt a Legfelsőbb Bíróság következetesen úgy értelmezte, hogy az alaptörvény első tíz, illetve a tizennegyedik módosítása, amely az alapvető jogokat rögzíti, minden olyan személyre vonatkozik, aki az Egyesült Államok területén tartózkodik, függetlenül attól, hogy hogyan került oda, hogy jogszerűen tartózkodik ott, vagy sem. Aki a forrásokra kíváncsi, vagy esetleg kételkedik, megnézheti például a Shaughnessy vs. United States ex. rel. Mezei 345 US 206, 212 (1953), a Matthews vs. Diaz 426 US 67, 77 (1976) periratokat.
Az ICE korábban, az Obama rendszer idején is erőteljesen fellépett az illegális bevándorlás ellen, eljárásai akkor is eléggé súrolták a törvényesség határát, ezt e sorok írója személyesen tanúsíthatja: az ország belsejében leszállítottak az Amtrak vonatról, órákra cellába dugtak, és amikor igazolódott, hogy törvényesen tartózkodom az országban, fenyegetőzések közepette engedtek ki.
De a második Trump-mandátummal elkezdődött az alkotmányosság teljes mellőzése. Bevándorlók, törvényesek, a törvényesség útján levők, törvénytelenek, olyanok, akik a folyamat legvégén vannak s már csak egy bírósági döntés, formaság van hátra, zöld kártyások, magukat helyben s azonnnal igazolni nem tudó állampolgárok válnak célpontjaikká. Az ICE emberei ajtókat rúgnak be, gépkocsikat tartóztatnak fel, iskolákban razziáznak, munkahelyükről hurcolnak el embereket.
És ha az illető nem állampolgár, a fentebb jelzett alkotmányos kitétel el van felejtve. Nincs per, nincs ügyvéd, nincs bírósági végzés, nincs védelemhez való jog. Ráadásul az elnök jó ideje emlegeti a az országban születéssel automatikusan járó állampolgárság gyakorlatának eltörlését is.
Miért? Hát mert most úgy akarják.
Ugyanannak az alaptörvénynek a második cikkelye a fegyverbirtoklási és viselési jogot biztosítja. Hadd ne menjünk bele az egésznek az abszurd és buta mivoltába, maradjunk csak annál, hogy ha Alex Prettit szitává lehet lőni azzal az indokkal, hogy fegyver volt nála, miközben az internet tele van a Capitoliumot 2021 január hatodikán megrohamozó állig felfegyverzett emberek fényképeivel (akiket Trump kiengedett a börtönből!), akkor egyértelmű: fegyverviselési jog addig van, ameddig Trumpnak és csatlósainak jó.
A minap láttam egy felvételt, amelyen az ICE embere figyelmeztet egy tüntetőt: ha felemeli a hangját, eltörlik a hangját. Tegyem ehhez hozzá Todd Blanche főügyész-helyettes érvét: Alex Pretti nem békésen tüntetett, mert üvöltött az ICE emberének az arcába s oda tartotta a telefonját.
Azt hiszem, ha ezzel meg lehet indokolni egy utcai kivégzést, a szólásszabadság is repült a fürdővízzel ki az ablakon.
Tehát összegezzük: az egyes módosítás (szólásszabadság), a második (fegyverviselés), az ötödik és a tizennegyedik (törvény előtti egyenlőség, méltányos eljáráshoz, törvényes védelemhez való jog) enyhén fogalmazva is relatív lett. Amennyiben használ Trumpéknak, akkor van, ha nem, akkor nincs.
Sokan hasonlítják mostanság az ICE-t a Gestapóhoz, mások az SA barnaingeseihez. A kérdés az, hogy honnan tekintjük. A lakossággal szembeni brutalitás, a bőrszín alapú agresszív eljárás, a törvény szelektív alkalmazása inkább az SA verőlegényeire emlékeztet.
Ha viszont azt a vasat verik (elég sokan teszik), hogy az ICE igenis rendfenntartó erő, rendőrséggel azonos feladatkört betöltő szervezet, akkor inkább a Gestapo.
Ez igencsak jelentős kérdés, mert sokan azzal érvelnek: aki a törvényes hatóságot akadályoztatja, az ne csodálkozzék. Hát igen, a törvény betűje szerint a Gestapo is, az NKVD is, a Securitate is törvényes hatóság volt.
Szerintem hamarosan kiderül, hogy melyik, mert az SA végét ismerjük, és valami azt súgja nekem, hogy hamarosan Trump is szükségét érzi majd, hogy a túlkapásokért kifogást keresve bűnbakot találjon. Nem lesz hosszú kések éjszakája, a huszonegyedik századra az ICE és Trump módszerei is finomodtak egy kicsit, de az elintézés hatásos és látványos lesz, s ami még fontosabb: Trump ismét megszabadítóként tetszeleghet szektája előtt. Ez fontos, főleg miután a fegyverviseléssel kapcsolatos érvelés a konzervatív oldalon is sikeresen felborzolta a tollakat.
A másik fontos megemlítendő tényező: a napokban került elém egy felmérés, amely szerint a republikánus szavazók 42 százaléka akkor is Trumpot támogatná, ha minden kétséget kizáróan bizonyítást nyerne az elnök bűnössége az Epstein-ügyben. Magyarán, ha kiderülne, hogy az Egyesült Államok elnöke szexuális ragadozó, pedofil.
Ez harminchat millió ember. Ne áltassuk magunkat. Akinek volt elegendő lelkiismerete, agykapacitása, embersége és lelkiereje, az már eddig rég Trump ellen fordult, s ha valaha rá szavazott, megbánta.
A többi ezután sem fogja, mindegy, mik lesznek az elnök következő lépései. Nem is érdemes velük vitába bocsátkozni. Amikor a 2016-os kampány során Trump azt állította, hogy ha az utcán lelőne egy embert, akkor sem vesztené el támogatóit, igazat beszélt. Egyszersmind szemtől szembe lehülyézte s legazemberezte ezzel az állítással a rajongóit, akik ezt megtapsolták.
Ha az okát keressük, akkor a szekták pszichológiájának világában kell kutakodnunk. Számos olyan ember vergődik a szcientológia és más hasonló szervezetek útveszőjében, aki lelke mélyén rég tudja, hogy az egész egy nagy átverés. De kevésben van meg a lelkierő (és ezért említettem lelkierőt a fentebbi felsorolásban), hogy belássa: tévedett. Hogy éveken, évtizedeken keresztül egy szélhámosság oltárán áldozta fel a lelkét, elveit, családját, a barátságot, rengeteg pénzt.
A legtöbben nem képesek ezt sem önmaguk, sem más előtt belátni, inkább hajánál fogva előrángatott érveket, nevetséges kifogásokat halmoznak egymásra és vágtatnak tovább az emberi, erkölcsi és anyagi csődbe. Ezt nevezik Concorde-effektusnak, vagy az elsüllyedt költség tévedésének.
Társadalomként és egyénenként viszont elénk kerül az a kérdés, amely talán tinédzserkorban fogalmazódik meg mindnyájunkban először, amikor szembesülünk tankönyvben, történelemórán, irodalomban, filmvásznon az elmúlt évszázad önkényuralmainak borzalmaival. Amikor tudatosul bennünk, hogy sem a haláltáborok, sem a gázkamrák, sem a tömeges tarkónlövések nem a derült égből hullottak alá. Hosszú évek tudatos munkája előzte meg, amelynek során a gyűlölet korróziója lebontotta a társadalom érzékenységének azt a részét, amely képessé tette volna arra, hogy hatékonyan és nagy tömegként ellenálljon. Sőt elérte azt, hogy a többség helyeselje az atrocitásokat, amikor eljött azok ideje.
A kérdés pedig ez: vajon én, ha akkor éltem volna, mit tettem volna, melyik táborba tartoztam volna? Nos hát, most kivételesen olyan korban élünk, amelyben mindenki képes erre a kérdésre hangzatos és egyértelmű választ adni önmagának, azáltal, hogy melyik oldalon áll és hogyan cselekszik.
