Négynapos városünnep kulturális, szórakoztató és családi programokkal

Holnap kezdődnek a 13. Kolozsvári Napok

Az előkészületek már zajlanak a Főtéren (Fotó: Rohonyi D. Iván)
Csütörtökön kezdődik a 13. kiadásához érkezett Kolozsvári Napok rendezvénysorozat. A május 25-éig tartó, negyven helyszínen több mint száz programot felvonultató négynapos esemény gazdag és változatos kínálattal várja a látogatókat. A szervezők által küldött közleményben olvasható, hogy az esemény a város tükre: a kreativitást, a dinamikát, a kultúrát és a multikulturalizmust jelképezi. „A fesztivál azt mutatja meg, hogyan teszi bele közösségünk a szívét mindabba, amit csinál” – írják a szervezők. A legutóbbi kiadás több mint 350 000 résztvevőt vonzott. A városünnep a Főtéren színházi esttel kezdődik, a Chiritza în concert című előadással. „Kolozsváron nap, mint nap ezernyi történetet írunk. Ezek a történetek, amelyek Erdély szívében születnek, a közösségünké – olyan közösségé, amelyet a múlt és a bátorság köt össze” – olvasható Emil Boc polgármester üzenete a programismertetőben.

ÖSSZEFOGLALÓ

A kolozsvári városünnep alkalmából az Egyetem utca ismét a művészet terévé válik, a Sétatéren borfesztivál és könnyűzenei koncertek színesítik a programot, olyan előadók lépnek fel, mint Ada Morar, Timothy Kross vagy a Score Band. Emellett a Sétatér egy része a kézműveseké lesz, ahol román, magyar, roma, moldáv és ukrán mesterek mutatják be tudásukat helyszíni műhelyeken keresztül. Emellett a Farkas utca a nemzetközi gasztronómiai fesztiválnak ad otthont.

Az eseménysorozaton a családok kiemelt figyelmet kapnak, a Wonder Family Festen például lesz rajz- és zenei műhely, arcfestés, valamint tudományos előadások és kísérletek is. A Szamos-part a mediterrán tengerpartok bohém stílusát idéző pihenő- és találkozóhely lesz, ahol piknikezni is lehet majd.

A rendezvény ideje alatt az EthniCity multikulturális fesztivált is megszervezik, amely – ahogyan az esemény ismertetőjében olvasható – a művészet, a zene és a kommunikáció révén ideális teret biztosít az etnikai kapcsolatok megerősítésére. Mint írják, más kultúrák barátságos fogadása és az új iránti nyitottság Kolozsvár örökségének részét képezi.

bbte2026Hirdetés

Az Experience Cluj elnevezésű interaktív élménysorozaton a látogatók a virtuális valóság eszközeivel fedezhetik fel a várost, aki azonban a fizikai valóságban is körbenézne, a vezetett sétákon megteheti.

Csütörtökön 15 órától a Farkas utca 12–14. szám alatt Oratio de summa scholarum necessitate címmel Apáczai Csere János (1625–1659) előtt tisztelgőkiállítás láthatunk. A tárlat Apáczai születésének 400. évfordulóját ünnepli. A Tűzoltótoronyban szervezett kiállítások sorába Szabó István magángyűjteményéből származó tárgyakból, dokumentumokból és katonai felszerelésekből összeállított tárlata is csatlakozik.

A Szentegyház utca a találkozások helyszíne (Fotó: Tompa Réka felvétele / Archív)

Pénteken, május 23-án este a Főtéren a klasszikus zenéé lesz a főszerep, 19 órától a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara, a BIGG DIMM A’BAND ad elő könnyed jazz- és popfeldolgozásokat, ezután 20.30-kor kezdődik a The Tenors című klasszikus zenei gála, ahol a Kolozsvári Román Opera, a Kolozsvári Magyar Opera és a Transilvania Filharmónia szólistái közösen lépnek fel. A Farkas utcában 21.30-tól többek között a kolozsvári magyar zenészekből álló Mano & Gregor is koncertezik. A Szentegyház utca a közös étkezés, beszélgetés, találkozások helyszínévé alakul, ahol asztalt terítenek, hogy az estét a város lakói együtt tölthessék. Az Éjféli falatozás elnevezésű program 20 órakor kezdődik.

A sokak által a legszínesebb mozzanatnak tartott városünnepi parádé és felvonulás szombaton lesz 16 órától, a másik látványos programnak ígérkező drón- és fényshow 21.45-től kezdődik. 

Tavaly ilyen volt a látványos fényshow, a Szent Mihály-templom vetítővászonná változott (Fotó: Tompa Réka felvétele)

A főtéri nagyszínpadon 19.30-tól kezd a Compact, őket követi Delia és a Subcarpați. A Sétatéren a Könyvsétányon szombaton 17 órától magyar nyelvű meseolvasás lesz. Vasárnap a népzenei és hagyományőrző előadások keretében a Bogáncs néptáncegyüttes is fellép.

Az esemény programfüzete, valamint részletes információk a zileleclujului.ro honlapon érhetők el.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!