Másképp az egykori jugo-nagykövetség, a pesti, hova Nagy Imre és társai első iramodásukban meghúzódtak, mindig ott lenne az élbolyban. Nem derül ki majd teljes mértékben, hogy miként hagyták el a külképviseletet, az ígéretek, vagy a tuszkolások tengtek túl, azt már inkább, hogy Mindszenthy József jobban tájékozódott, mikor az amcsikhoz kovártélyozta be magát úgy 15 évig. Ebben a kategóriában Julian Assange még kezdő, hiszen ő mindössze hat éve vendégeskedik Ecuador londoni nagykövetségén, és úgy tűnik, a házigazdák kezdik terhesnek érezni ezt az XXL-méretűre sikeredett vizitet. A villámlátogatások kategóriában rekordernek számít a Szaudi Királyság isztambuli főkonzulátusa: a sivatagi monarchia ügyeit kritizáló újságíró belépett a külképviselet területére október másodikán és azóta ki is lépett a) a szaudiak szerint a főkonzulátus területéről b) a török hatóságok és a sajtóinfók szerint az élők sorából.
Ha szemfüles profithajhászó hollywoodi nyikhaj legény lennék, a cikkírás helyett már javában pötyögném - szinte az események ritmusában – a forgatókönyvet. Ilyen alcímekkel, mint: „ A láncfűrészes konzul”, vagy „Diplomatikus jegelés” , esetleg „A herceg összevonja szemöldökét” . Néhány napos cáfolat-refrén után maga az érintett állam is kezdi feladni eddigi harcos álláspontját. Kellett ennyi idő ahhoz, hogy egy új verzióval lépjenek elő, miszerint a szaudi titkosszolgálat nyakló nélkül garázdálkodó ügynökei mészároltak Isztambulban, épp azért, hogy az uralkodót ezzel diszkreditálják. Ennél már csak az lenne meredekebb, ha kiderülne, hogy maga az áldozat, az egyébként nősülni készülő Dzsamál Hasogdzsi verette magát halálra, mintegy kényelmetlen helyzetbe hozva ezzel a ryadi rendszert, s mindezt nyilván az amerikai szolgálatok sugallatára.
Miközben ezt a krimibe illő történetet forgatjuk-mustrálgatjuk, azért zajlik egyéb frontokon is a diplomáciai kisüzem: a bukaresti orosz nagykövet megint elmondta karcos szövegét, hogy a kétoldalú viszony semmilyenségéért csakis a román fél felelős, ám nem ez a meglepő, diplomatánknak munkaköri leírása van arról hogy időnként ilyeneket nyilatkozzon. A román külügy viszont nem reagált eddig, legalább behívatták volna, hogy szintén letudják az ilyenkor szokásos szóbeli, esetleg írásbeli fejmosást. S hogy az olvasó ne gondolja, pikkelek a Meleșcanu-féle tárcára, ő maga, az amúgy elfáradt Theo bizonyítja be, igaztalan lenne feltétlen kritikám. Miután kiderült ugyanis, hogy mostoha fiát nevezte ki egy nem is jelentéktelen frankhoni diplomáciai szolgálatra, miniszterünk, a médianyomás (és a Tăriceanu- intés) hatására épp kiutazó nevelt gyermekét rendelte vissza. A kinevezést magát persze nem sztornózta, csak... jobb, csendesebb időkre vár.
