MWC19 – Kik uralják ma a mobilpiacot?

MWC19 – Kik uralják ma a mobilpiacot?
A Barcelonai Mobile World Congress - röviden MWC – egy hét teljes belefeledkezés az 5G technológiával behálózott jövőbe, a mesterséges intelligencia világába, a virtuális és a kiterjesztett valóságba, a cibertechnológiákba és a Minden Dolgok Hálózatába (Internet of Everything), sőt, még ennél is több, hiszen a technológia ötödik hulláma, az okostelefonok által összekapcsolt és azokkal irányított hálózatok már elárasztották az egész világot.

MWC19 számokban

A GSMA statisztikái szerint a világ 198 országából és területéről több mint 109 ezer résztvevő jelent meg múlt héten Barcelonában, az egyik legjelentősebb technológiai eseményen. Körülbelül 2400 kiállító 120 000 négyzetméternyi csarnokban és a hozzá tartozó konferenciatermekben mutatta be a legújabb mobiltechnológiai vívmányokat, fejlesztéseket és szolgáltatásokat.

Az idei MWC egyik jelentős újítása, hogy ünnepi ceremónia keretében, rangos zsúri ítélete alapján kiosztották a Global Mobile Awards díjait: 9 kategóriában 39 szolgáltatás, alkalmazás, okostelefon-modell, különféle iparágakban integrált mobiltechnológiai és biztonságtechnikai újítás, hálózat, kutatás stb. nyert kitüntetést.

A színtér urai az MWC 2019-en

Minden évben találunk olyan szereplőket a barcelonai kiállításon, amelyek a figyelem középpontjába kerülnek, és maguk mögé parancsolnak minden más látványosságot. Összeállításunkban az idei kulcsszó, az intelligens kapcsolódás jegyében kiemelkedőnek bizonyuló termékeket ismertetjük:

Audi PB18 e-Tron az ARM Technology standjánál. A teljes mértékben elektromos modell a jövő nagyteljesítményű sportautóinak radikális látomása: úrhajóra emlékeztető szuperautó beépített ARM-technológiával

Audi PB18 e-Tron az ARM Technology standjánál. A teljes mértékben elektromos modell a jövő nagyteljesítményű sportautóinak radikális látomása: úrhajóra emlékeztető szuperautó beépített ARM-technológiával

Smartphone Cinematic Experience a Sony standjánál. A vadonatúj Xperia 1-et a vésáron mutatta be a Sony. Az okostelefon olyan beépített technológiákkal rendelkezik, amelyeket eddig csak a filmiparban alkalmaztak

Az ISS Density Module élethű másolata a HP Engineering szerverereivel. A jelenet a Nemzetközi Űrállomásba épített Spaceborne Computer történetét ábrázolja

4YFN

A 4 Years From Now (4 év múlva) jövőbe mutató projekteknek fenntartott kiállítási tér zsúfoltabb volt, mint bármelyik korábbi évben: 23 000 jelentkezőből 760 kiállítót hívtak meg 2019-ben, ezek közül 600 start-up! A szoros versenyben nagyon különböző, hihetetlenül kreatív alkalmazások vettek részt. A 4YFN-en két trend uralkodott: a szenzációs újítások és a mesterséges intelligencia alkalmazása.

Románia az MWC19-en

A kolozsvári SOFTECH cég minden évben részt vesz a barcelonai világkiállításon több kolozsvári és hazai cég közös standján mutatja be szolgáltatásait. Bár részvételük aktív volt, és a potenciális együttműködések és üzleti kapcsolatteremtés szempontjából a román delegáció sikeresnek könyvelte el az idei MWC-t, a hazai kínálat csak egy kis csepp volt a kiállítást elárasztó technológiai szolgáltatások között.(Forrás: www.softech.ro Fordította: Hegyi Réka)