Geambaşu Réka, aki a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tevékenykedő kolléganőjével, Gergely Orsolyával közösen vállalta a fókuszcsoportok, személyes beszélgetés, valamint kérdőívek segítségével zajló felmérés szakmai részét, elmondta: a decemberben végződő kérdőíves kutatás 600-600, saját vállalkozással rendelkező férfi és nő bevonásával zajlik.
– Bár a női vállalkozók egyre inkább gyújtópontba kerülnek, továbbra is hatalmas szakadék tátong a nők és a férfiak által vezetett cégek száma között. Arra keressük a választ, vajon miért van ez – fogalmazott a szociológus. Részben választ is adott a kérdésre: az egy vagy több gyermeket vállaló nők „kicsiben” akarják csinálni a céget annak érdekében, hogy a családra is jusson idő.
Ugyanakkor Ballok Ildikó, a Női Vállalkozók Erdélyben elnevezésű mozgalom alapítója közölte: rendszerint egyedüli nő a vállalkozói találkozókon, s ezen minden áron változtatni akar. – Számításaim szerint a tíz százalékot sem éri el a női vállalkozások aránya. Emlékszem, nemrég, vállalkozásfejlesztési program indult Székelyföldön. A tanfolyamot követően rajtam kívül sajnos egyetlen nő sem indított céget. Azt tapasztaltam, hogy a nőknél nem feltétlenül a nyereség számít. Ráadásul attól tartanak, valósággal aggódnak, hogy nem jön össze nekik – jegyezte meg Ballok.
Szempont az is, hangzott el Geambaşu Réka részéről, hogy a súlyos munkaerőhiány miatt most már az anyavállalkozókat is megszólítja a piac. Ám kérdés: vajon a gyerekvállalást követően a nők vajon ki tudnak-e törni az anyaszerepből és mernek-e vállalkozni.
Az egész Erdélyre vonatkozó kérdőív az ide kattintva érhető el.