![Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4319806%2Bt.1576580362238_1.jpeg?itok=j3zgOkK4)
„Lenyűgöző a haladás, még akkor is, ha a számítógépnek még igen sokat kell tanulnia” – idézte Christine Siegertet, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetőjét a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.
Siegert meggyőződésének adott hangot, hogy Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.
A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án fogják bemutatni Bonnban, a zeneszerző szülővárosa az évfordulós ünnepségek középpontjában áll. Az évfordulós ünnepségek már hétfő este, a 249. évfordulón megkezdődnek, december 16-át tartják a német zeneszerző születésnapjának.
A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában.
Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész, aki maga is megpróbálta befejezni a 10. szimfónia első tételét 1988-ban, kételyeit hangoztatta. „Meghallgattam egy rövid elkészült részletet. Távolról sem hangzott úgy, mint Beethoven szándékának meggyőző rekonstruálása. De van még lehetőség a javulásra a további munka során” – mondta a Manchesteri Egyetem professzora.
(Borítókép: Beethoven portréja, Ferdinand Georg Waldmüller festménye, 1823, – © WienTourismus / Paul Bauer)