![Megyei hatáskörbe a regionális kórházat?](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3987900%2Bt.1542799317569.jpeg?itok=H3x6PWZd)
A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Alin Tişe hivatalos kéréssel fordult az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságához, valamint az Operatív Regionális Program (POR) Menedzserhatóságához, amelyet a Vidékfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium ügyel fel, és melyben az egészségügyi minisztérium hatásköréből a megyei önkormányzatéba helyeztetné át a Kolozs Megyei Regionális Sürgősségi Kórház megépítésének tervét.
A közlekedési és szakképzési infrastrukturális fejlesztési célokra uniós forrásból eddig 190 millió eurót hívtak le, ami a megyei elöljáró szerint a komoly szándékot bizonyítja. A változtatás azért szükséges, mert a 2014-2020-as POR a regionális sürgősségi kórházak ügyét az egészségügyi minisztériumra testálta, azonban ily módon kevés előrehaladás mutatkozott a megvalósítás irányába.
Jelenleg Kolozs megyében a regionális kórház feladatait öt kórház 45 különálló épületben látja el, összesen 3100 ággyal. Az utóbbi két évben a környező megyékből érkező betegeknek köszönhetően megháromszorozódott a kórházi ellátást igénylők száma.