A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a kormány, két nappal azelőtt, hogy a parlament megbuktatta a liberális Florin Cîţu volt miniszterelnök kormányát.
Tavaly decemberben gyorsított eljárásban a képviselőház is megszavazta a jogszabályt, most pedig ügydöntő házként a szenátus is, így már csak az államelnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy hatályba lépjen. A szerdai szavazáson 77 szenátor támogatta, 15-en ellene voksoltak 26 tartózkodás mellett.A kormány azzal indokolta a jogszabály elfogadását, hogy az gyakorlatba ülteti az Európai Parlament és a Tanács 2018/1972. irányelvét az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról. A román média szerint ennek a jogszabálynak az elfogadása az egyik feltétele volt annak, hogy Romániában is kiépítsék az 5G hálózatot.
Az ActiveWatch elnevezésű civil szervezet másik tíz civil szervezettel együtt azt állította, hogy a szenátus kihasználta az orosz-ukrán fegyveres konfliktust, és az alapos vita elutasításával elfogadta a jogszabályt. A civil szervezetek attól tartanak, hogy a jogszabály visszaéléseket tesz lehetővé.