Megkülönböztető fényjelzés a hegyimentőknek

Megkülönböztető fényjelzés a hegyimentőknek
A parlament minapi döntése értelmében nemsokára kék fényjelzéssel látják el a hegyimentősök járműveit – jelentette be közösségi oldalán Csoma Botond.

Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője hozzátette: néhány hónapja az Erdélyi-Kárpát Egyesület (EKE) egyik tagja hívta fel a figyelmét arra, hogy míg az ANAF járművei kék villogó fénnyel vannak ellátva, addig a hegyimentősöknek ez az elsőbbség nincs megadatva, pedig legtöbbször életmentő akciók miatt közlekednek a közutakon.

A hegyekben rekedt, könnyebben vagy súlyosan megsérült turistáknak segítséget nyújtó hegyimentősök évek óta kérik a megkülönböztető fényjelzés engedélyezését.

Lapunknak nyilatkozott az ügyben Fekete Örs, az Országos Hegyimentő Szolgálat főtitkára. „Nem megengedhető, hogy a sérült személyhez a megkülönböztetett fényjelzés hiánya miatt ne tudjon időben érkezni a segítség. Hargita megyében például évente 600-700 esethez riasztanak, ezek között van nagyon súlyos, azonnali közbelépést követelő is. Vagyis a megkülönböztető jelzés az élet és halál közötti különbséget jelentheti” – fogalmazott a főtitkár.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Erősödnek az antiszemita megnyilvánulások az Egyesült Államokban és az európai országokban, köztük Romániában is a Hamász Izrael elleni terrortámadását követően kirobbant közel-keleti konfliktus nyomán – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet kedden közzétett éves jelentésében.
Közhír