Meghalt Brigitte Bardot

Bardot
Az 50-es, 60-as évek szexszimbóluma volt
Kilencvenegy éves korában meghalt a francia színészlegenda Brigitte Bardot – írja a The Guardian.

A színésznőről ősszel jelentek meg olyan hírek, miszerint súlyos beteg, októberben három hetet töltött kórházban, ahol meg is műtötték, de a pontos okokat nem közölték.

A műtét után javult az állapota, ezért hazaengedték, ezután az X-en cáfolta a felröppenő halálhírét. A posztban akkor úgy fogalmazott, jól van, és nem áll szándékában elbúcsúzni, de november végén ismét kórházba került.

Brigitte Bardot 1934. szeptember 28-án született Párizsban az 1950-es és 1960-as években vált világhírűvé: szabad szellemű alakításai és érzéki kisugárzása tette a korszak egyik szexszimbólumává. Színészi karrierje mellett énekesként is sikeres volt, több lemezt is kiadott ebben az időszakban.

A hetvenes években végleg visszavonult a filmezéstől, és Saint-Tropez-ba költözött. Életét az állatvédelemnek szentelte, saját alapítványt hozott létre, amely azóta is az állatok jogaiért küzd.