![](/sites/default/files/styles/wide/public/2024-01/teherszallitok-tiltakozas1.jpg?itok=CTeVA7db)
Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét is ma a tiltakozók. A Nagykároly környéki gazdák délben a román-magyar határra, a csanálosi határátkelőhöz vonultak, ahol előbb az egyik, majd mindkét sávot lezárták traktorjaikkal, akadályozva a határátkelést - írta a rendőrség közlekedési osztálya.
A Szatmári Friss Újság beszámolója szerint szerdán a gazdák 40 munkagéppel vonultak a határátkelőhöz. A Presa SM román hírportál azt írta, Szatmár megye prefektusát is a helyszínre várják, hogy tárgyaljon a tiltakozókkal. A hírportál szerint a Facebookon szerveződő tiltakozók azt is felvetették, hogy a román-ukrán határra vonulnak, és a halmi határátkelőt is elzárják.
A tiltakozás folytatásával fenyegettek kedden a Kovászna megyei gazdák is, sérelmezve, hogy nem tudtak egyeztetni a prefektussal követeléseikről.
A News.ro azt írta, hogy Konstanca megyében a rendőrség 30 tiltakozónak bevonta a gépkocsivezetői engedélyét, mert kedden délután nem a nekik szánt sávon közlekedtek a konstancai kikötőhöz vezető autópályán. A tiltakozók azt állították, hogy a csendőrség utasítására váltottak sávot, de a csendőrök cáfolták, hogy ilyen utasítást adtak volna.