Marco Rossi: fontos volt nekünk ez a siker

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány kifejezetten fontosnak nevezte a bosnyákok vendégeként elért 2-0-s sikert, mert így a magyar labdarúgó-válogatott megőrizte esélyét, hogy a Nemzetek Ligájában az élvonalban maradjon.

Tudtuk, hogy győzelemmel vagy döntetlennel jó eséllyel megszerezzük a harmadik, osztályozós helyet, ami fontos volt nekünk. A selejtezősorozatokban a kiemelésünket határozza meg a NL-ben nyújtott szereplésünk

- mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki példaként említette, hogy amíg a 2020-as Eb selejtezősorozatában Horvátország, Wales és Szlovákia mögött negyedik lett a válogatott, addig az idei kontinensviadalra csoportgyőztesként jutott ki annak köszönhetően, hogy az NL-ben élvonalba jutott, s így legutóbb már könnyebb ellenfeleket kapott.

Rossi azzal kapcsolatban, hogy a bal oldalon volt veszélyesebb a csapata, úgy reagált az MTI-nek, hogy
 

túltöltötték a bal oldalt, odavitték a legveszélyesebb játékosokat, így például Sallai Rolandot és Szoboszlai Dominiket, akik remekül végezték a feladatukat.

Fontosnak nevezte, hogy rögtön a második félidő elején sikerült másodjára betalálni, mert onnantól visszaálltak és próbálták védeni az eredményt, hogy az ellenfél ne tudja a védelem mögé játszani a labdákat.

Nem szeretnék senkit megnevezni a mérkőzés legjobbjaként. Szoboszlai Dominik ma két gólt szerzett, március óta először volt eredményes a válogatottban. Nem várhatjuk el, hogy minden alkalommal gólt szerezzen és eldöntse a mérkőzést, de minden meccsen benne van ez a lehetőség, ezért mindenkinek támogatnia kell őt

 - fogalmazott Rossi.

A hatvanéves szakvezető szerint Magyarországon mindig félig üres a pohár, mert vereség esetén az eredményt, győzelem után pedig a jó játékot hiányolják. Mint fogalmazott, ő mindig azt keresi, miben lehet fejlődést elérni, de azt látni kell, hogy a válogatott nem tartozik a legjobbak közé, ezért elsősorban a labda nélküli játékban erősebb.
 

Ha nyomást próbálunk gyakorolni Hollandiában, annak ugyanolyan vége lehet, mint Németországban az ötgólos vereség volt. De tökéletes meccsel és némi szerencsével elérhetünk jó eredményt. Két lábbal a földön járva viszont Hollandia nagy esélyese a meccsnek

- tekintett előre a vélhetően a csoport második helyéről döntő összecsapásra Rossi, aki elárulta, soha nem gondolta volna, hogy olyan szakvezetőkkel említhetik egy lapon, mint Sebes Gusztáv, akit a hetvenedik mérkőzésével most hagyott maga mögött az örökrangsorban. Ennek ellenére hangsúlyozta, nem akarja sem magát az Aranycsapat mesterével összehasonlítani, sem a két együttest.

Kollégája, Sergej Barbarez úgy vélte, a magyarok jól kihasználták a lehetőségeiket, ennek ellenére büszke a játékosaira, mert méltóképpen küzdöttek a válogatottért.

Saját hibáinkból kaptuk gólokat, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de mi kihagytuk azokat, ezért szenvedtünk vereséget 

- összegzett Barbarez.

A második hollandok mögött rosszabb gólkülönbségével harmadik magyarokra idén további két találkozó vár a Nemzetek Ligája élvonalában: legközelebb november 16-án éppen Hollandia vendégei lesznek Amszterdamban, majd három nappal később a már negyeddöntős Németországot fogadják a Puskás Arénában.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport