Március elején a Kaláka együttes koncertjével zárul az Arany-emlékév

Március elején a Kaláka együttes koncertjével zárul az Arany-emlékév
A 2017-es Arany János-emlékév alkalmából számtalan helyen turnézott a Kaláka együttes Tokiótól Zentán át egészen Indiáig, a jubileumi év zárásaként pedig Arany 201 címmel adnak ünnepi koncertet március 2-án a Pesti Vigadóban – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

Gryllus Dániel zenész, a Kaláka együttes vezetője a műsorban felidézte: már csaknem egy éve, hogy az Arany-év megnyitóján az Erkel Színházban adtak koncertet. A zenekar Arany-estjével ezt követően több magyarországi nagyváros után a szomszédos országok magyar lakta településeire is ellátogatott, többek közt Királyhelmecre, Zentára, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra és Élesdre. Arany 200 című koncertprogramjukkal jártak Oslóban és Koppenhágában, ősszel pedig Tokióban, Szöulban, Ausztráliában, Amerikában, Németországban és Indiában is felléptek. 

Az együttes, amely megalakulása óta zenésít meg Arany János-verseket, játszott a diaszpóra magyarság körében helyi fesztiválokon és magyar szakos diákoknak külföldi egyetemeken. Dél-Koreában például 120 magyar szakos hallgató előtt adtak koncertet. 

A zenész a műsorban külföldi tapasztalatait összegezve azt mondta, „külön történet volt olyan helyen játszani, ahol nem beszélik a magyar nyelvet”. Indiába velük tartott Szabó T. Anna, aki angolul tartott előadást a költőről és a Kaláka által megzenésített Arany-versekről, valamint részt vettek Új-Delhiben a hindi nyelvű Arany János-kötet bemutatóján is.

Mint kiemelte, bárhol is játszották Arany János műveit, mindenki szerette költészetét. „Arany munkái mindenkihez közel álltak: a lírája is, a balladái is, a szomorúsága is, az iróniája is, a humora is mindenkit megtalált” – fogalmazott Gryllus Dániel, hozzátéve, hogy igyekeztek olyan zenéket kiválasztani a turné során, amelyek „magukért beszéltek”.

Beszámolt arról is, hogy a Kaláka együttes március 2-án meghívott vendégeivel együtt búcsúztatja az emlékévet a Pesti Vigadóban.

„Arra gondoltunk legyen egy évzáró, ahová a Kaláka együttes barátait, zenekarokat, költőket, színészeket, énekeseket, táncosokat, képzőművészeket meghívunk” – mondta, hozzátéve, hogy a közreműködők mindannyian hozzájárultak az Arany János-emlékév sikeréhez.

A műsorban négy zenekart is láthat a közönség, a Kaláka mellett a Nana Vortex, a Hungarian FolkEmbassy, valamint Kováts Kriszta és a Fool Moon is fellép. Színpadra lép Bacsa Ildikó és Hegedűs D. Géza, előad Szabó T. Anna és Lackfi János. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával mutatja be A walesi bárdokat. A műsoron szereplő Arany-költeményeket pedig Cakó Ferenc homokanimációi illusztrálják majd élőben.