![Már május 9-én újraindulhat a Bundesliga](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4420382%2Bt.1587480873163_1.jpeg?itok=wjZsJiVm)
A lap a német egészségügyi miniszterre hivatkozva arról ír, hogy minden találkozón legfeljebb 126 fő tartózkodhatna a stadionban, a csapatokkal, a játékvezetőkkel, a televíziótársaságok munkatársaival és a labdaszedőkkel együtt.
Az UEFA kitétele szerint a bajnokságoknak legkésőbb június 30-ig be kell fejeződniük, azonban ezt csak szigorú körülmények között lehet megvalósítani.
„Egy átfogó koncepcióval a zárt kapus mérkőzések minden bizonnyal újra lehetségesek lesznek. Alapvető fontosságú, hogy a fertőzés lehetőségét minimalizáljuk” – nyilatkozta a Bildnek a német egészségügyi miniszter, Jens Spahn.
A lap kitért arra is, hogy a szurkolóknak el kell fogadniuk, ebben a szezonban már biztosan nem rendeznek olyan találkozókat, amelyre ők is kilátogathatnak. Sőt, a stadionok előtt sem lehet majd gyülekezni.