Látványosabb, élvezetesebb játékot ígér a nemzetközi szövetség
A magyar csapat a koppenhágai D csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább, s a csapatok továbbviszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A középdöntő herningi II. csoportjában minden bizonnyal az olimpiai bajnok Dánia, az előző vb-n ezüstérmes Norvégia, valamint Ausztria vagy Tunézia vár majd a magyarokra. Ebből a hatosból az első kettő a hamburgi elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat Herningben.
A négy csoport: A csoport: Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea; B csoport: Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrain, Japán; C csoport: Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia; D csoport: Svédország, magyarország, Qatar, Argentína, Egyiptom, Angola.
Az erőviszonyok ismeretében úgy tűnik, amennyiben a magyarok legyőzik a velük nagyjából azonos erősségű, vagy gyengébb ellenfeleket (Argentínát, Angolát, Katart, Egyiptomot, és Tunéziát vagy Ausztriát), a hetedik helyért mérkőzhetnek, ott viszont olyan erős rivális várhat rájuk, mint a franciák, az oroszok, a németek, a spanyolok vagy a horvátok.
A november elején kinevezett Csoknyai István, Vladan Matics kapitánypáros csapata meglehetősen későn, december 27-én kezdte a közös felkészülést, és előbb Budaörsön 31–24-re legyőzte Chilét, majd Aarhusban 33–19-re kikapott Dániától, Odensében viszont 28–25-re verte az olimpiai címvédő skandinávokat.
Az edzők dolgát segíti, hogy a játékosok közül senki sem sérült. A Telekom Veszprém jobbátlövője, Nagy László nem gyakorolt a csapattal, egyénileg készült a világbajnokságra, amelyre elutazik, és szükség esetén pályára lép. A 201-szeres válogatott játékos 2017 októberében lemondta a szereplést a nemzeti csapatban, de a Szlovénia elleni vb-selejtező párharcra visszatért, majd jelezte, hogy ezen a tornán is számíthatnak rá.
A keretszűkítésnél egyedül az okozott meglepetést, hogy kimaradt Bartók Donát, a TBV Lemgo jobbátlövője, aki az egy évvel ezelőtti, horvátországi Európa-bajnokságon talpraesett játékkal és remek hozzáállással mutatkozott be, a német élvonalban pedig hétről hétre komoly mérkőzéseken edződik.
A dánok elleni első felkészülési meccsen minden játékelemben meglepően gyengén teljesített a válogatott, a második találkozó első félidejében viszont kiválóan játszott, kilenc góllal is vezetett, és ebből hármat megőrzött a végéig.
Intő jel lehet, hogy az odensei győztes mérkőzésen végig a lehető legerősebb magyar csapat volt a pályán, öten egyáltalán nem álltak be, márpedig sorozatterhelés esetén a kiegyensúlyozott jó teljesítményhez a keret minden tagjára szükség lesz. Ahogyan a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságon, úgy ezúttal is kevés veszélyt jelentenek – támadásban és védekezésben is – a szélsők, az ellenfelek számára továbbra is kézenfekvő, hogy elég középen védekezni, és hasznos a széleken támadni a magyarok ellen.
A veterán Nagy László lehet a „csodafegyver”
A csapat akkor védekezett igazán jól, ha be lehetett cserélni Ligetvári Patrikot, Ilyés Ferencet és Sipos Adriánt, ám a kimondottan gyorsan játszó ellenfelekkel szemben nagyon nehéz megvalósítani a sok cserét. Amikor a dánok széthúzták a magyar védőfalat, felgyorsították a labdát, csak büntetőt, illetve kiállítást érően sikerült védekezni, támadásban pedig a pároskapcsolatok még mindig fejlesztésre szorulnak.
A kulcsemberek közül Balogh Zsoltnak, Bodó Richárdnak és Lékai Máténak is várhatóan a világbajnokság ideje alatt születik meg első gyermeke, így mindhárman engedélyt kaptak, hogy szükség esetén hazautazzanak Dániából.
A csoportellenfelek közül a dél-amerikai kontinensbajnok Argentína három kiváló játékosa – Diego Simonet, Federico Pizarro és Pablo Vainstein – is hiányzik majd sérülés miatt, valószínűleg részben ennek tudható be a Németország elleni, 28–13-as vereség a vasárnapi edzőmeccsen, amit kedden a Csehország vendégeként elért 26–26-os döntetlen követett.
A négy évvel ezelőtti vb-n második, két esztendeje pedig nyolcadik Katar keretének nagy hiányzója Zarko Markovic lesz, ugyanakkor a honosított kézilabdázók közül Daniel Saric, Nadine Sulakovic és Rafael Capote továbbra is szerepel a csapatban.
Rendkívül pikáns lesz az Egyiptom elleni csoportmeccs, hiszen David Davis szövetségi kapitány a Telekom Veszprém vezetőedzői posztját is betölti. Az észak-afrikaiak jóval korábban kezdték a felkészülést, éppen ezért a spanyol tréner december közepén kihagyta a veszprémiek tavalyi utolsó bajnoki mérkőzését. Válogatottjával az ukránokat, a belgákat és a házigazda letteket is legyőzték december végén a rigai felkészülési tornán.
A magyarok legnehezebb ellenfele minden bizonnyal az egy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon ezüstérmes Svédország lesz, hiszen játékosainak többsége a német Bundesligában, illetve a Bajnokok Ligájában szerepel. A legkönnyebbnek az Angola elleni meccs ígérkezik: Afrika harmadik számú csapata a legutóbbi világbajnokságon utolsó lett, ráadásul legjobbjai közül Sérgio Lopes és Elias António nem tagja a mostani keretnek.
Csoknyai István szerint egyáltalán nem könnyű a csoportjuk, hiszen – Angolát kivéve – öt csapat pályázik az első három helyre, ezért a továbbjutáshoz megfelelő forma és szerencse is kell.
Vladan Matics szerint kulcskérdés lesz, miként tudnak regenerálódni a játékosok az első hét alatt és után, mivel hét nap alatt kerül sor az öt csoportmérkőzésre. Az edzőpárosnak három cserelehetősége van összesen a világbajnokság során.
Az elődöntőbe jutásra a címvédő franciák mellett a norvégok, a dánok, a svédek és az Európa-bajnok spanyolok tűnnek a legesélyesebbnek, a társházigazda németek pedig nagyon igyekeznek meglepetést okozni. A legerősebb csoportnak az A jelű tűnik, hiszen három olyan csapat is szerepel benne, amelyik már volt világbajnok, így a hatszoros bajnok Franciország, a háromszoros világbajnok Németország és a kétszeres győztes, jelenleg is címvédő Oroszország. A tornán további három olyan ország szerepel, amelynek válogatottja már volt a „világ tetején”, így Svédország (négyszeres világbajnok), Spanyolország (2) és Horvátország (1).
A 26. világbajnokság az első, amelyet több ország rendez, és az is premierszámba megy, hogy a két Korea először vesz részt világbajnokságon közös csapattal.
A nyitómérkőzést (Németország–Korea) január 10-én 19.15 órára írták ki, a berlini, 14 800 férőhelyes Mercedes-Benz Arénában játsszák. Berlin mellett Köln, Hamburg és München, illetve a dán oldalon Koppenhága és Herning ad otthont a találkozóknak, közülük a legnagyobb férőhelyes sportcsarnokkal – 19 200 – Köln büszkélkedik. A kisdöntőt és a döntőt a „csupán” 15 ezer helyes herningi sportcsarnokban játsszák, január 27.-én, vasárnap.
Szabályváltozások a gyorsabb játék érdekébenA gyorsabb és szórakoztatóbb játék érdekében több szabályváltozás, illetve módosítás lép életbe a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon.
Az m4sport.hu összefoglalója felidézi, hogy már a decemberi, franciaországi női Európa-bajnokságon, sőt egy esztendővel korábban a németországi világbajnokságon is használták a zöld lapok helyett az időkérést jelző berendezést, amelyen egyszerűen meg kell nyomni egy piros gombot, az edzői szándékot a gép ekkor dudaszóval jelzi. Mivel össze van kötve a kijelzővel és az időmérő berendezéssel is, azonnal megáll az óra, amint megnyomják, de csak az a szövetségi kapitány használhatja, akinek a csapatánál éppen a labda van. Amennyiben a másik edző nyomja meg, sárga lapot kap, elveszti az időkérését, az ellenfél pedig hétméterest lőhet. Gólhelyzet esetén, vagy ha az utolsó percekben, taktikai megfontolásból történik, akkor a kizárás és a kék lap is a szankciók között van.
A passzív játék egyik legnagyobb változása, hogy a tartalék játékvezetőnél lesz egy számláló, amellyel a bírói karjelzés utáni passzokat számolja. Ebből elvileg maximum hat lehet, viszont ez nem hivatalos, a döntés joga a játékvezetőké. Ez is össze lesz kötve a kijelzővel a szurkolók tájékoztatása érdekében.
A bírók a támadásvezetés ritmusát is fogják figyelni, lassú passzolgatással nem lehet labdát felhozni, ebben az esetben egyből felemelhetik a kezüket. A támadásnak kapura törőnek kell lennie, ahogyan eddig is volt. Kritikus helyzetben – röviddel a vége előtt, az eredmény tartása érdekében – nem lehet hátrafelé játszani, mert azonnal elveszik a labdát. Ugyanígy tesznek, ha egy játékos egyértelmű gólhelyzetből kipasszolja a labdát időhúzás miatt.
Minden találkozót 16 kamerával rögzítenek, ezek közül három-három a két kapufa mögött van, egy pedig össze van kötve az eredményjelzővel, ezek alapján egyértelműen meg lehet majd állapítani, hogy gól született-e, ezt a játékvezető vissza is nézheti.
A visszanézést a nemzetközi szövetség versenybírója is kérheti, ha nem tudják pontosan, hogy ki szabálytalankodott, vagy szabálytalan csere történt, valamint az utolsó harminc másodperc történéseinél. Edző nem kérhet visszanézést.
A szabálytalanságok büntetése szigorodik, már az első percekben is történhet olyasmi, ami kétperces kiállítást, sőt piros lapot ér – eddig a mérkőzés elején ezeket általában csak sárga lappal szankcionálták.
Gól után a visszafutó játékos nem akadályozhatja a középkezdés elvégzését azzal, hogy a passzzónában fut. Bármely szabálytalanság, amely az ellenfél testi épségét veszélyezteti, azonnali kizárással jár. A lövőkéz ellen irányuló szabálytalanság kiállítást, kizárást, sőt kék lapot is érhet.
Ha a szélső védő nem veszi fel időben a pozíciót, akadályozza a támadót, aki ennek következtében elveszíti az egyensúlyát, ezzel veszélybe kerül a testi épsége, akkor a vétkest azonnal kizárják. Szigorúbb lesz a támadó szabálytalanságok megítélése is.