Maffiaállam

Számítani lehetett arra, hogy Florian Coldea nem kerül vissza a hazai hírszerzés élére. Az altábornagy volt a második embere, lényegében az operatív vezetője a belföldi titkosszolgálatnak. Pozíciójából a múlt héten függesztették fel, miután a megszökött Sebastian Ghiţă üzletember Coldea számára szakmai szempontból kevésbé kecsegtető információkat hozott nyilvánosságra kettőjük kapcsolatáról. Szinte lehetetlen rámutatni, hogy mely információk igazak, melyek részigazságok, illetve mi hazugság abból a halmazból, amit Ghiţă szappanopera stílusban kipakolt. De tény, hogy ha csak részben bizonyulnak igaznak az elhangzottak, akkor is alapos oka volt az államfőnek, hogy kérje a 2005-ben elrabolt román újságírók kiszabadításában érdemeket szerzett, és ezért titkosszolgálati vezetőnek megtett altábornagy leváltását.

Formailag lemondásról beszélhetünk, miután a titkosszolgálat a belső vizsgálat során tisztára mosta Coldeát, aki ezért cserében felmentését kérte. Ez olyan kiegyezés szagú forgatókönyvet sejtet, amivel a felek elegánsan akarták lezárni a titkosszolgálat számára kényelmetlenné vált Coldea-Ghiţă történetet.

Hírszerzés belügyeibe igen kevés betekintést lehet nyerni, ezért csak feltételezésekre alapozhatunk. Az viszont elég egyértelműen látszik, hogy Ghiţă és Coldea viszonya csak félig-meddig volt „szakmaiatlan”, hiszen a megszökött üzletember is minden jel szerint a titkosszolgálat kötelékébe tartozott. 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

E hangzatos címszó alatt sok mindent el lehet követni, háborúkat is lehet indítani. A fő gond az, hogy a fogalom nagyon tág és a hírszerzés asztalára tartozik. Márpedig ez az intézmény nem a transzparenciáról híres. A nemzetbiztonság címszó alatt elkövetett akciókat a nyilvánosság előtt nem kell megindokolni, az államtitok leple alatt a biztonságot fenyegető, sokszor indokolatlan és eltúlzott veszély megalapozottsága homályban marad.
Máskép(p)

Gloria! Gloria! Istennek dicsőség, a földnek békesség!

Az ünnep közeledésében jó ideje szemlélhetem felpörgetett, embert magából kifordítóan zajló életsodrásunkat. Mozzanataiban, a zsúfolódó programokban, a siető emberek arcán kiülő érzésekben, vásári tolongásban, vélt és valós lényeg-keresésben… Mindaz, ami zajlik, valamiképp hitünk, értékrendünk kisugárzása. Mint egykoron, Betlehemben.

Máskép(p)

„Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az Úr színe előtt: hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.” (2Kir 23,3)

Máskép(p)