A szakember a holland Lemming Film és a német Hamster Film vezetője. Egyetemi tanulmányait az amszterdami egyetemen végezte, ahol filozófiából szerzett mesteri fokozatú diplomát.1995 és 1998 között az amszterdami Cinekid film- és televíziós fesztivál televíziós programjának felelőseként dolgozott, majd 1998 és 2002 között a fiataloknak szóló filmek tanácsadója volt a Holland Filmalapnál. 2003-tól négy éven keresztül a Binger Filmlab igazgatósági tagja volt, és hasonló funkciót töltött be a Holland Media Desknél. 2005-től 2009-ig a Holland Kulturális Tanács filmes bizottságának tanácsadójaként tevékenykedett. Rendszeresen tanít különböző médiaiskolákban. 2014-ben alapító tagja volt az európai és kínai filmeseket összekötő Bridging the Dragon szövetségnek.Producerként jegyzett filmjei között szerepel a Willem van de Sande Bakhuyzen által rendezett Spoon (2005), Rita Horst és Ellen Smit filmje, az Eep! (2009), Mischa Kemp rendezése, a Tony 10 (2012), Nicole van Kilsdonk két mozija, a Taking Chances (2012) és a The Day My Father Became a Bush (2016), továbbá David Verbeektől a Full Contact (2016). Koproducere volt mások mellett a Hans van Nuffel rendezte Oxygen című mozinak, és közreműködött a kétszeres EFA-győztes A homár című, Jorgos Lanthimos-mozin.Az Európai Koprodukciós – Prix Eurimages díjat december 10-én adják át a lengyelországi Wrocławban, Európa idei kulturális fővárosában, az Európai Filmdíjak ceremóniáján.
Két év múlva Sevillában adják át az Európai Filmdíjakat
A Sevilla Európai Filmfesztivál záró sajtótájékoztatóján, a hét végén jelentette be az Európai Filmakadémia (EFA) és Sevilla városa, hogy 2018-ban Andalúzia fővárosában adják át az Európai Filmdíjakat. A döntésről Antonio Muñoz, Sevilla önkormányzatának kultúráért, turizmusért és városképért felelős delegátusa, Mike Downey, az EFA igazgatótanácsának alelnöke, valamint Joséluis Cienfuegos, a Sevilla Európai Filmfesztivál igazgatója számolt be.Antonio Muñoz, a városvezetés képviseletében örömét fejezte ki, hogy Sevilla lehet a 31. Európai Filmdíjak házigazdája – egy olyan eseményé, amelyet már régen szerettek volna megrendezni, és amely most valósággá válik. A delegátus hangsúlyozta: „Sevilla imádja a mozit, nemzetközi forgatások helyszíne, valamint neves rendezők és színészek szülővárosa; éppen ezért az EFA döntése a város mozi iránti elkötelezettségének betetőzése”.Mike Downey olyan városnak nevezte a díjátadó házigazdáját, „amely a lelki társunk”. Kifejtette: immár tizenhárom éve „lojális együttműködés és barátság” köti az akadémiát „az európai mozi egyik legjobb filmfesztiváljához”, amely szorosan együttműködik egyéb intézményekkel, egyetemekkel és iskolákkal is, és elkötelezettje az európai mozinak.A Sevilla Európai Filmfesztiválon (SEFF) kizárólag európai produkciókat mutatnak be. 2005 óta az Európai Filmakadémia a fesztiválon jelenti be az Európai Filmdíjak jelöltjeit. A város komoly filmes hagyományokkal rendelkezik, számos alkotást forgattak ott. A Parque de María Luisa területén lévő Plaza de España feltűnt George Lucas Star Wars: A klónok támadása című filmjében, valamint az Arábiai Lawrence-ben, mint a brit hadsereg kairói főhadiszállása. Legutóbb a Trónok harca hetedik évadát forgatták Sevillában.