„Ma véget ér a miniszterelnöki megbízatásom” – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében. Hozzátette, a felkérést annak idején nagy felelősséggel fogadta el, abban a hitben, hogy hozzájárulhat az ország fejlődéséhez, ám amikor világossá vált számára, hogy ezt már nem tudja a saját értékrendjével összhangban megtenni, a lemondás mellett döntött.
A távozó miniszterelnök köszönetet mondott a kormány tagjainak, munkatársaiknak és mindazoknak, akik – megfogalmazása szerint – szakmai hozzáértéssel és jóhiszeműen dolgoztak az elmúlt időszakban. Kiemelte, hogy a jövőben is szolgálni kívánja hazáját, függetlenül attól, milyen tisztséget tölt be, vagy hogy a köz- illetve a magánszférában folytatja a munkáját.
A lemondásra Maia Sandu államfő is reagált. Közölte, tudomásul vette Alexandru Munteanu döntését, és megköszönte neki, hogy a nehéz időszakban, amikor a gazdaság élénkítésére és jelentős szerkezeti reformok elindítására volt szükség, vállalta a kormány vezetését.
Az elnök ugyanakkor visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek szerint a miniszterelnök azért távozott volna, mert nem engedték fellépni a visszaélésekkel szemben. Ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak – fogalmazott.
Maia Sandu ugyanakkor azt is jelezte, hogy többet várt a kormányfőtől. Elmondása szerint nagyobb szerepvállalást remélt a nehéz döntések meghozatalában, valamint azt, hogy gyakrabban találkozik az emberekkel, és részletesebben ismerteti a szükséges reformok célját és indokait.
Alexandru Munteanut 2025 őszén nevezték ki miniszterelnökké, miután a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) megnyerte a parlamenti választásokat.
Lemondása feszült politikai helyzetben történt. Az elmúlt napokban a MoldATSA állami légi forgalmi vállalatot érintő botrány miatt több lemondás és kizárás is történt a PAS-ban, emellett a hatóságok állami vállalatoknál ellenőrzéseket jelentettek be.

