Lehet jelentkezni a Problema Solvenda versenyre

Lehet jelentkezni a Problema Solvenda versenyre
A Case Solvers és a Mathias Corvinus Collegium idén 2020. január – március között rendezi meg a Problema Solvenda problémamegoldó versenyt, amely során a középiskolás diákok háromfős csapatokban történelmi helyzetet dolgozhatnak fel. Az otthoni felkészülést követően pedig a megoldott esettanulmányokat közösen prezentálják a szakmai zsűri előtt.

A verseny fő célja újragondolni a történelmet, kiaknázni a „mi lett volna, ha” típusú szcenáriókat, és megteremteni egy alternatív múltat. Unalmas, évszámmagolós feladatok helyett viszont a versenyzők történelmi szerepjáték forgatókönyvét kapják meg, és különböző elemzési, stratégiai módszereket használva „átalakíthatják” azt, ezzel együtt pedig  a múltat is. A szervezőknek nem titkolt céljuk a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a problémamegoldás módszertani hátterét, bővíteni a diákok történelmi ismereteit. A verseny kívánt hozadéka ezen felül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el a résztvevők.

A verseny három részből áll. A Problema Solvenda Romania http://problemasolvenda.com/ro/hu honlapján elérhető online tréning segítségével a diákok rövid videókból és prezentációs anyagokból sajátíthatják el a problémamegoldás alapjait. Ezután következik a selejtező, amelyen a tréninganyagok alapján a résztvevő csapatok online tesztet töltenek ki. A 9 legjobb eredményt elérő csapat jut a következő fordulóba magyar illetve román oldalról is. Az online fordulóból az elődöntőbe bejutott legjobb csapatok a módszertani alapokat felhasználva történelmi esettanulmányt oldanak meg. Az elődöntőt sorsolás előzi meg, ezt követően a kialakult sorrendben 3 helyszínen párhuzamosan kerül sor a csapatok által kidolgozott esettanulmány-megoldások prezentálására. Minden helyszínen 3-3 csapat ad elő. Az egyik helyszínen 3 román anyanyelvű csapat, a második és harmadik helyszínen pedig 3-3 magyar anyanyelvű csapat ad elő. Az elődöntő végén kiderül, hogy melyik az a három csapat, amelyik a döntőben is prezentálhatja megoldását. Az elődöntő során tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat. A döntő során szintén tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat. Itt a legjobb 3 csapat mutatja be újra az adott esettanulmány megoldására kidolgozott terveit.

A jelentkezési határidő 2020. február 16-ig tart és az érdeklődő csapatok a verseny honlapján tudják leadni jelentkezésüket. A verseny elődöntőjét, illetve ezt követően az országos döntőt 2020. március 28-án rendezik meg Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

A versenyről további részletek olvashatóak a Problema Solvenda Romania hivatalos honlapján, illetve a hivatalos Facebook oldalukon.