Kós Katalin, az esemény helyszínéül szolgáló Györkös-emlékház vezetője emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2012-ben Poór Lili-díjjal tüntette ki Albert Júliát, nemrég pedig a magyarországi Kazinczy-díj Alapítvány által odaítélt Péchy Blanka-díjat vehette át a művésznő az anyanyelvápolás terén végzett tevékenységéért. Szikszai Attila, az Ábel Kiadó vezetője elmondta: az erdélyi színházi és zenei élet kiemelkedő személyiségeinek életét bemutató Prospero-sorozatot Demény Péter író, költő kezdeményezte. Az Ábel kiadó négy éve vette át a sorozat könyveinek megjelentetését, az Albert Júliával készült életútinterjú-kötet pedig már a hetedik, amelyet a kiadó felvállalt.
Nánó Csaba elmondta: az Albert Júliáról szóló könyv megírása már a járvány előtt megfogalmazódott benne és Demény Péterben. Azt remélték, hogy 2021-ben, amikor a művésznő kerek évfordulót ünnepel, sikerül megjelentetni az életútinterjú-kötetet, ám a járvány keresztülhúzta a számításaikat.
„Amikor elkezdtük a munkát, nem tudtunk személyesen találkozni: a koronavírus miatt még az utcára sem lehetett akkor kimenni. Ezért Skype-on értekeztünk, de ennek a hangulata teljesen más volt, mint az élő találkozásé. Mindezek ellenére is élmény volt Csabával beszélgetni” – idézte fel a könyv megírásának kezdetét Albert Júlia.
A művésznő elmondta: a kolozsvári balettiskola magyar tagozatára íratták be, majd amikor az megszűnt, magyar tannyelvű sportosztályba került. Habár szerette a sportot, 14 évesen abbahagyta, mert csak úgy vehetett volna részt egy országos versenyen, ha a nevét románosítják. Ugyanerre az időszakra tehető, amikor véletlenül a kezébe került Jászai Mari naplója, amelyet elolvasva úgy döntött, színi pályára lép. A marosvásárhelyi színművészeti egyetem elvégzése után 1973-ban került a kolozsvári Állami Magyar Színházba.
Albert Júlia és férje, Csép Sándor televíziós szakember az 1980-as években lezajlott kivándorlási hullám ellenére sem gondolt soha arra, hogy áttelepedjenek Magyarországra. Az 1989-es rendszerváltás, majd a színházi igazgatóváltás után Albert Júlia úgy érezte: nem tud azonosulni az új irányzattal. Tevékenysége egyetemi oktatóként teljesedett ki: 1993-tól 2019-ig óraadó beszédtechnika tanár volt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem politológia és újságírás szakán, 2000 és 2019 között a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok szakán verbális kommunikációt, 2010 és 2019 között pedig beszédtechnikát, térbeli mozgást és nonverbális kommunikációt tanított mesteris hallgatóknak.
1997-től 2018-ig a BBTE Színház és Televízió Karán is tanított beszédtechnikát, illetve önálló műsorok készítését oktatta. Megszerezte a doktori fokozatot is, mivel anélkül nem taníthatott volna egyetemen.
Szívéhez közelálló embereket ismert meg az Aranka György nyelv- és beszédművelő versenyek zsűritagjaként. Önálló versműsorai is számtalan szép emlékkel gazdagították ezt az eredményes színművészpályát, de új barátságot is hoztak számára Szőcs Judit nyugalmazott tanár személyében, aki az utóbbi években segítette őt versműsorai során is, ha kellett, a súgó feladatát is ellátta.
„Rengeteg segítséget kaptam a gyermekeimtől és az unokáimtól. Családban élni szerencsés dolog, mert ez azt jelenti, hogy segíthetek és segíthetnek nekem. A segíteni akarás értelmet adhat az öregedésemnek. Amíg úgy érzem, szükség van rám, addig van értelme az életemnek” – olvashatók a könyv zárásaként Albert Júlia gondolatai.
(Borítóképen a kötetbemutató résztvevői: Nánó Csaba, Albert Júlia és Szikszai Attila. Fotó: Horváth László)
