Az eseményen 10:30-tól Csibi László székelyudvarhelyi vágó, operatőr, rendező filmes tapasztalatairól, szakmai sikereiről és kudarcairól, valamint az oral history műfajáról beszél A filmkészítés árnyékában című műhelyfoglalkozás keretében. A képzésre előzetesen lehet jelentkezni a rendezvény Facebook oldalán. 12 órától a korábban benevezett pályaműveket vetítik le, megtekinthető lesz József László Emberi terek (Human Places) című filmje, Lajos Major A két fenyő című alkotása, Suba Martina Angyalka Táncírás című műve, valamint Roseti Bruno Dincolo de ziduri (A falakon túl) című filmje. A vetítések 15 órától folytatódnak: Barabás Eszter Kopjafa a házunk helyén; Prózsa Lilla Zsuzsanna, Lehel Kacsó, Robert Szilagyi, Csúcs Endre Arigatou; Mihálydeák Krisztina Ez engemet éltet című alkotásokkal. A pályaművek levetítését követően 17 órától Essig József operatőrrel beszélgethetnek a résztvevők a filmkészítésben szerzett több évtizedes tapasztalatáról, míg 19 órától Zágoni Bálint A sárga csikó nyomában c. dokumentumfilmjét tekintheti meg a közönség.
A legjobb filmeket a közönség választja ki, a szavazók között tombolanyereményeket sorsolnak ki a nap végén. A rendezvény szervezői a legkisebbekre is gondoltak, a programok alatt végig működni fog a KIF gyereksarok, ahol diafilm-vetítéssel és kézműves tevékenységekkel várják a látogatókat. A Kulturális Ifjúsági Filmnap díjkiosztóval és tombola-sorsolással zárul 21.30 órakor.