A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a gyanúsított különböző mennyiségű kristályos anyagot szerzett be, tartott magánál, kezelt és értékesített. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a kábítószert grammonként mintegy 100 lejért adta el. A feltételezett vásárlókkal telefonon vette fel a kapcsolatot, majd az adásvételeket különböző nyilvános helyeken bonyolította le.
A nyomozók szerint egyes esetekben árengedményt adott, illetve ingyen is biztosított pszichoaktív anyagokat bizonyos szolgáltatásokért cserébe.
A hatóságok a nyomozás során a feltételezések szerint értékesítésre szánt anyagok egy részét lefoglalták, a férfi lakásán tartott házkutatás során pedig több, az ügy szempontjából bizonyítékként szolgáló tárgyat is megtaláltak és lefoglaltak.
A 35 éves férfit szeptember 24-én 24 órára őrizetbe vették. A DIICOT szeptember 25-én a Kolozs megyei törvényszék jogi és szabadságjogi bírájához fordult, és 30 napos előzetes letartóztatását kérte.
A nyomozást a Kolozsvári Szervezett Bűnözés Elleni Csoport rendőrei és a DIICOT Kolozs megyei ügyészei folytatják, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság kriminalisztikai szolgálatának kutyás egysége és a különleges akciószolgálat támogatásával.
Az eljárás jelenlegi szakaszában a férfit megilleti az ártatlanság vélelme, valamint a büntetőeljárási törvényben biztosított valamennyi jog és eljárási garancia.

