Közös tejivással neten mutatja be első lemezét a 3AD diákzenekar

Jenei Debi: A Milk Overdose-tól mindig nyárérzetem van

Közös tejivással neten mutatja be első lemezét a 3AD diákzenekar
Első lemezét a tervezett koncert helyett videóchaten mutatja be a középiskolásokból álló kolozsvári 3AD zenekar. A bármely együttes életében jelentős mozzanatnak számító első lemez méltó megünneplése nem marad el, de a majdani koncert előtt hétfőn lesz tejtúladagolás az interneten. A lemezről és a lemezbemutató közös tejivásról a zenekar frontemberét, Jenei Deboraht kérdeztük.

(Borítókép: Jakab Ádám, Jenei Deborah, Jakab Ákos, Ballai Álmos)
Megjelent a Szabadság diáklapjában, a Campusban.

KEREKES EDIT, KRASZNAI CSONGOR

– Hogyan élitek meg a karanténidőszakot? Van rá mód, hogy találkozzatok? Esetleg online gyakoroltok?

– A karantént mindenki a maga módján próbálja átvészelni. Nagyjából napi szinten beszélünk, mert az élet nem áll meg, még ha karantén is van. Találkozni sajnos nem tudunk, viszont videóchaten szoktunk beszélni. Gyakorolni és próbálni sem tudunk, de tartjuk a kapcsolatot és dolgozunk az album megjelenésén.

– A Milk Overdose az első lemezetek, jelentős pillanat ez egy zenekar életében. Megvisel titeket az, hogy elmarad a tervezett lemezbemutató koncert?

– Amikor beállt ez a válság, már számítottunk rá, de azért bíztunk benne, hogy április végéig lejár, és megtarthatjuk a 30-ra tervezett koncertünket. Nos, ez nem így történt, de nem szomorkodunk, hiszen egy későbbi időpontban úgyis megtartjuk, nem marad el végérvényesen, viszont addig sem kell csüggedni, az album április 20-tól több platformon is elérhető lesz, akár Spotify-on vagy YouTube-on. Természetesen, amint lejár a karantén és engedélyt kapunk, megtartjuk a koncertet. Itt elsősorban a lemezen szereplő dalokat fogjuk eljátszani, de felcsendülnek majd más dalok is. A home officenak meg az online schoolingnak köszönhetően megtanultuk uralni a videóchateket. A kijárási és gyülekezési korlátozások ellenére szükségét éreztük kapcsolatba lépni a „közönséggel”, és azt találtuk ki, hogy április 20-án, hétfő este a lemez dalait közösen végighallgatjuk, ezzel kicsit pótolva a koncert hiányát. Próbáltuk valahogy kreatívan megoldani a helyzetet. A videókonferenciára minden érdeklődőt várunk sok szeretettel, úgy néz ki, hogy Zoomon zajlik majd, de Facebookon minden részletről időben szólunk.

A Milk Overdose album borítója KUSZTOS ATTILA

– Mesélj kicsit az új albumról. Mi ihlette a dalokat, miről szólnak?

– A Milk Overdose a 3AD eddigi munkáját foglalja magába, hat szám szerepel rajta. Nem mondanám, hogy ez a hat dal hasonlít egymásra, mindegyiknek külön története van mind a zenét, mind a szöveget tekintve. Vannak dalok, amiket saját tapasztalat ihletett, mint például az Instinct, amikor egy kocsmában voltunk és megvertek egy lányt, de vannak olyanok, amelyek egy társadalmi problémát/gondolatot mutatnak be. Ilyen például a Honey, ahol egy lány azért ismerkedik férfiakkal, hogy abból haszna származzon. Zeneileg van pár téma, amit teljesen véletlenül írtunk meg próbálás közben. A dalokat Álmos írja (Ballai Álmos szólógitáros), nagyon jó érzéke van hozzá. Ő írja a szövegeket és a zenét is, majd elhozza próbára, ott közösen megnézzük, s mindenki elkezd dolgozni a saját részén, így kiegészíti valamivel. Néha alakítunk még rajta szövegileg, vagy esetleg struktúra szempontjából – itt gondolok arra, hogy hány szakasz, hány refrén stb. Máskor csak kipattan valakinek egy ötlet a fejéből és születik egy új zenei rész, van, amikor próba közben valami olyasmi sül ki, amiről úgy döntünk, hogy megtartjuk. Az album fotóját és designját Kusztos Attila grafikusnak köszönhetjük, a hanganyagot a kolozsvári Corvin Stúdiónak és Szedlacsek Nimród hangmérnöknek.

– Milyennek találtátok a stúdiómunkát? Nagyon más, mint a koncertezés?

– Nagyon intenzív munkával járt a lemezfelvétel. Január elején kezdtünk el stúdióban dolgozni, még iskola előtt. Két nap volt a stúdiózás, ebből kb. 16 óra maga a stúdió és ezen kívül még volt masterelés meg editálás. Teljesen új helyzettel találkoztunk a stúdióban, össze sem lehet vetni a koncertezéssel. Megtanultunk együttműködni a metronómmal, ami eddig nem volt annyira jelen az életünkben. Az elején kicsit szokatlan volt a helyzet, majd amikor ráéreztünk, egész jól tudtunk haladni. Például az éneket már sikerült 3-4 óra alatt felvenni. Szerintem fontos tanulság volt, hogy a metronómmal meg kéne barátkozni, és hogy a türelem rózsát terem.

– Sok együttes megpróbált a jelenlegi helyzetről énekelni, nektek volt már ilyen ötletetek?

– Én úgy tudom, nem szeretnénk. Viszont a munka attól még nem állt meg. Egy-két dalunk már elérhető jelenleg is, és Álmos több dalt is írt ez idő alatt.

– Van-e személyes kedvenc dalod az új lemezen? Miért szereted?

– Huuuh, ez nehéz kérdés... :)) Személyes kedvencem már amióta megíródott maga a Milk Overdose, valamint így a lemez felvétele után az In Real Life is kedvencemmé vált. A Milknek nagyon tetszik a hangzása, a kompozíciója, úgy az egész dal, mindig nyárérzetem lesz, amikor hallgatom. Az IRL-t pedig azért szeretem, mert olyan kaotikus a témája, mint néha a mindennapjaim, és valahogy mindig feltölt energiával.