A szerda esti mérkőzést megelőzően az idei szezonban az U-BT 16 mérkőzésből egyetlen egyszer kapott ki, éppen az izraeliek otthonában, a BL 3. fordulójában, így a kolozsváriak a revans reményében várták a visszavágót. A mérkőzés azonban korántsem úgy indult, mint ahogyan azt Silvăşan szerette volna: a vendégek az amerikai Chris Johnson gyors triplájával jelentkeztek be, aztán 7:2-re, 11:4-re is vezettek, s a negyed vége felé olykor már tízpontos különbséget is mutatott az eredményjelző a javukra (21:11).
A második negyed már a hazaiak kosaraival kezdődött, így valamelyest kiegyensúlyozottabbá vált a találkozó, bár a forgatókönyv nem változott: a vendégek irányítottak két három-kosárnyi előnyük tudatában: az U-BT nem tudott négy ponton belül kerülni, sőt félidőben a Hapoel már kilenc ponttal vezetett.
A szünet – és Mihai Silvăşan – azonban jó tanácsadónak bizonyult: térfélcsere után sokkal tudatosabban játszottak a hazaiak. Különösen a védelem javult fel, egyrészt a palánk alatt, másrészt Silvăşan tanítványai idejében letámadták a rivális játékosait, akiknek távoli dobásai egyre ritkábban ültek: mindössze 15 pontot tudtak gyűjteni ebben a játékrészben. A bosnyák Andrija Sztipanovics és az amerikai–román Patrick Neal Richard II. viszont eközben szorgalmasan dobta a kosarakat, s a negyed elején összehozott 10:0-s részeredménynek köszönhetően az U-BT a mérkőzés 23. percében először vezetett: 47:46. Ezt követően hol egyik, hol másik csapat volt lépéselőnyben.
Az utolsó tíz perc – miután az előző játékrész utolsó másodpercében Niv Misgav beszórt egy triplát – 57:61-ről kezdődött, s miután javarészt felváltva estek a kosarak, a vendégek jó ideig tartották előnyüket. 68:73-nál, bő négy perccel a vége előtt aztán a kolozsvári gárda érezte, hogy itt az ideje „robbantani”, s előbb Sztipanovics 2 + 1 pontosa, majd – egy elrontott izraeli támadás után – Richard triplája ismét vezetéshez juttatta őket (74:73). A túloldalon aztán a francia–izraeli Fred Bourdillon és Guy Pnini, a hazaiaknál ismét Patrick Richard mutatott be egy sikeres triplakísérletet, Sztipanovics kétpontosával így szűk két perccel a vége előtt 79:79 volt az állás. Miután Miskav két büntetődobásból egyet kihasznált, majd Pnini újabb triplát dobott, 79:83-nál kezdett ráégni a gyertya a körmére kolozsváriaknak. Sztipanovics ugyan büntetőhöz jutott, de ő is csak 50%-osan teljesített ekkor, így 14 másodperccel a vége előtt még mindig hárommal vezettek a vendégek, ráadásul a labda is náluk volt és bedobás következett. Ám ahogy támadásba lendültek volna, a kubai Karel Guzman Abreunak sikerült lecsapnia a labdára, passzából pedig Patrick Richard hidegvérrel bedobta az egyenlítő triplát: jöhetett a hosszabbítás.
Abban ismét a vendégek vezettek szinte végig 2-3 ponttal; Richard hat másodperccel a vége előtt bevállalt újabb triplája hozta meg az egyenlítést (94:94) – jöhetett még egy ötperces hosszabbítás. Ezúttal viszont már az U-BT kezdett valamivel jobban, igaz, a nagy küzdelemben a kosarak egyik oldalon sem voltak túl szaporák, mígnem szűk két perccel a vége előtt az amerikai Brandon Brown zsinórban szerzett négy pontjával az U-BT 101:97-re ellépett. Pontosan fél perccel a végső sípszó előtt Bourdillon triplájával a vendégek ismét lőtávolságon belül kerültek (102:100), az utolsó (másod)percek kiélezett taktikai csatáját azonban az U-BT bírta jobban idegekkel, így végül szenzációs sikert ünnepelhetett.
„A szünetben az identitásunkról beszéltem, a hozzáállásunkról” – mondta Mihai Silvăşan a találkozó után. „Együtt eldöntöttük, hogy agresszívebben fogunk játszani, és bizonyos cselekkel megpróbálunk labdákat szerezni. Megtörtént a változás, és örvendek, hogy egységes csapatként végül meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést” – összegzett, míg a csapat legeredményesebb játékosa, Andrija Sztipanovics, miközben örömének adott hangot, azt is megjegyezte: nem korrekt, hogy az U-BT-nek, egyedüliként az európai csapatok közül, közönség nélkül kell játszania hazai pályán. „Velük azt hiszem 30%-kal erősebbek lennénk” – mondta a klub honlapjának nyilatkozva.
Végeredmény: • Kolozsvári U-BT–Hapoel Holon (izraeli) 106:101 (17:24, 20:22, 20:15, 26:22, 11:11, 12:7); a kolozsvári pontszerzők: Andrija Sztipanovics 29, Brandon Brown 20, Patrick Neal Richard II. 17, Elijah Stewart 14, Dustin Hogue 12, Karel Guzmán Abreu 8, Sztefan Bircsevics 6; játszott még: Luca Colceag és Ştefan Grasu; a keret tagja még: David Lăpuşte, Alexandru Paşca és Alexandru Turdean; a vendégek legeredményesebb játékosa, Niv Misgav 21 pontig jutott.
A G-csoport másik mérkőzésén: • Happy Casa Brindisi (olasz)–Darüssafaka (török) 82:73 (22:16, 19:27, 20:8, 21:22). A sorrend: 1. U-BT 7 PONT/4 MÉRKŐZÉS, 2. Hapoel Holon 5/3 (267:235), 3. Happy Casa Brindisi 5/4 (290:319), 4. Darüssafaka 4/3.
A kiírásban közel egy hónapos szünet következik: az U-BT legközelebb december 15-én érdekelt, amikor is az olasz Brindisi együttesét fogadja. Mihai Silvăşan legénysége legközelebb november 21-én lép ismét pályára, akkor a Nemzeti Liga 9. fordulójának keretében a Galaci MSC otthonában vendégszerepel.
Nagy csatában nyert a Falco
A szerb–magyar Konakov Milos edzette Falco KC Szombathely hazai pályán, a Arena Savariában nagy csatában legyőzte az eddig veretlen olasz Nutribullet Trevisót szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában.
A magyar bajnok és kupagyőztes – amely az NB I-ben százszázalékos 11 forduló után – két hete Olaszországban csapott össze a Trevisóval, amely akkor 68:60-ra nyert, a Falco pedig elszenvedte idénybeli első vereségét. A D-csoportot vezető olaszok 3/0-s, a vasiak pedig 2/1-es mérleggel várták a csoportelsőség szempontjából is kiemelt jelentőségű szerdai meccset. A kvartettek győztesei ugyanis közvetlenül a nyolcaddöntőbe kerülnek, míg a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a 16 közé jutásért.
A vasiak december 14-én a görög AEK Athénhoz látogatnak az ötödik fordulóban.
Eredmények, BL, D-csoport, 4. forduló: • Falco KC Szombathely–Nutribullet Treviso (olasz) 81:80 (18:24, 23:9, 18:24, 22:23) – a magyar csapat dobói: Perl Zoltán 18, Váradi Benedek 17, Benke Szilárd és Borisz Baracs 13–13, Keller Ákos 9, Golomán György 8, Marvin Clark 3; játszott még: Somogyi Ádám és Kovács Benedek; a keret tagja még: Horváth Ádám, Sövegjártó Ábel és Verasztó Péter; a vendégek legjobbja, a litván Tomas Dimsa 16 pontot szerzett • AEK Athén (görög)–VEF Riga (lett) 88:79 (25:25, 15:12, 18:21, 30:21). Az állás: 1. Treviso 7 pont (331:303), 2. FALCO 7 (304:300), 3. Riga 5 (330:335), 4. AEK 5 (319:346).
Férfi EK: nagyváradi vereséggel búcsúzott az Olajbányász
A szlovén Gasper Potocsnik edzette Szolnoki Olajbányász hosszabbítás után kikapott a Nagyváradi MSC ESK vendégeként szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, ezzel sereghajtóként nem jutott tovább a csoportjából. A váradiak kis szerencsével továbbléptek a H-csoport másodikjaként.
Az NB I-ben 8/1-es győzelmi mérleggel második helyezett szolnokiak a múlt héten 1/4-re rontották az Ek-mutatójukat a lengyel Legia Varsó ellen, és az utolsó helyről várták a zárófordulót. együttese annak tudatában lépett pályára Nagyváradon, hogy a továbbjutás érdekében legalább 12 ponttal nyernie kell, emellett a Legiának győztesen kell távoznia Portóból. Ebben az esetben jönne létre olyan hármas holtverseny, amelyben az Olaj van a legkedvezőbb pozícióban. A sima szolnoki siker ezzel együtt felettébb valószínűtlen volt, mivel a nagyváradiak októberben 75:58-ra győztek a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
Antonio Alexe Arénában Cristian Achim együttese három negyeden át szenvedett, a hajárban az amerikai–román Kris Richard kosarában 12 másodperccel a vége előtt tudott egyenlíteni (66:66), a hosszabbításban viszont a maga javára tudta fordítani az összecsapást. A Legia portugáliai, szintén hosszabbításos diadala után pedig a továbbjutást is ünnepelhették a váradiak.
A Nagyváradi MSC ESK a K-csoportban a lengyel Trefl Sopot, a portugál Sporting Lisszabon és a Parma-Parimatch (olasz)/Benfica Lisszabon (portugál) társaságában folytatja a sorozatot.
Eredmények, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, H-csoport: • Nagyváradi MSC ESK–Szolnoki Olajbányász 78:70 (19:20, 14:20, 12:18, 21:8, 12:4) – hosszabbítás után – pontszerzők: Dovis Bickauskis 15, Kris Richard 12, Alex Gavrilovics 11, Stephen Holt 10, Nikola Markovics 9, Garlon Green 8, Bogdan Nicolescu 6, Tudor Fometescu 3 és Cătălin Baciu 2, illetve Marjan Csakarun és Bojan Szubotics 14–14, Roko Badzim 11, Pongó Máté 10, Gelvis Solano 9, Kovács Péter 6, Rudner Gábor 3, Samuel Taiwo 2, Zsíros Péter és Roko Rogics 1–1; játszott még Pallai Tamás Ottó • Porto (portugál)–Legia Varsó (lengyel) 81:82 (16:20, 21:20, 17:23, 20:11, 7:8) – hosszabbítás után. A végeredmény: 1. Legia 12 pont, 2. NAGYVÁRAD 9, 3. Porto 8, 4. OLAJBÁNYÁSZ 7.
A kvartettből az első két gárda jutott tovább a 16 csapatos középdöntőbe.
Borítókép: FOTÓ: WWW.U-BT.RO