Vasárnap 16 új fertőzöttet azonosítottak a hazai hatóságok, ma pedig még 19-et, így számuk összesen 158-ra emelkedett.
A közlés értelében vasárnap négy-négy eset Bukarestben és Aradon megyében, három Brassó, egy-egy pedig Konstanca, Teleorman és Iași megyében bukkant fel. Az új esetek vagy a már karanténban lévő személyek közül kerültek ki, vagy a korábban megfertőződött személyekkel kerültek kapcsolatba.
A vasárnap diagnosztizált személyek életkora 5-71 év között mozog. Ma újabb 19 személy eredménye volt pozitív - jelentette be a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
A bejelentés szerint ugyanakkor 9 fertőzött meggyógyult.
Ma Klaus Iohannis bejelenti, a szükségállapotra vonatkozó mely rendelkezéseket vezeti be.