Kiemelték: tovább folytatják a munkát és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához (Emergency Use Authorization – EUA).
Mint írták, idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2 elnevezésű oltóanyagból.
A klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisa július 27-én kezdődött.
Az oltás mindkét dózisát a fejlesztési program 38 955 résztvevője kapta meg.
Az adatok egy külső, független testület (Data Monitoring Committee – DMC) előzetes elemzése alapján azt mutatják, hogy az oltás a beadás utáni 28. naptól védettséget biztosít az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) által okozott betegségre (Covid-19). Ez az eredmény „az innováció, a tudomány és az egész világra kiterjedő együttműködés győzelme” – idézték a közleményben Ugur Sahint, a Biontech társalapító-vezérigazgatóját.
A Németországba Törökországból bevándorolt szakember rámutatott, hogy a DMC előzetes elemzése éppen a járvány második hullámának közepette készült el. Ez még inkább kiemeli annak jelentőségét, hogy a fejlesztés a világjárványból a „normalitásba” visszavezető utak egyikét jelentheti – fogalmazott.
Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott mainzi Biontech és a New York-i központú Pfizer Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja a világjárvány első heteiben kezdődött.
A vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel – PEI) áprilisban adta meg az engedélyt az oltóanyag emberi tesztelésére. Az Egyesült Államokban májusban kezdődtek a klinikai tesztek.
Peter Liese európai parlamenti képviselő arról számolt be, hogy az Európai Bizottság szerződést készül aláírni több millió adag beszerzéséről az új oltóanyagból. A tagországok nevében tárgyaló brüsszeli testület szeptemberben közölte, hogy lezárták a tájékozódó megbeszéléseket a két gyártóval mintegy 200 millió adag vakcina lehetséges megvásárlásáról, megállapodást azonban eddig nem jelentettek be. „Információim szerint a vonatkozó szerződés aláírás előtt áll” – írta Liese.