Kínai Nagydíj: Ricciardo győzött, Hamilton csak ötödik, Vettel nyolcadik

Kínai Nagydíj: Ricciardo győzött, Hamilton csak ötödik, Vettel nyolcadik
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája (a képen) nyerte a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik, a szintén négyszeres vb-győztes, az összetett pontversenyben élen álló német Sebastian Vettel (Ferrari) csak nyolcadik lett.

A 28 éves Ricciardónak ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, amelyet szenzációs teljesítménnyel, a hatodik helyről rajtolva, látványos előzéseinek köszönhetően aratott Sanghajban.

A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állhatott fel.

Az első rajtkockát elfoglaló Vettel a rajtnál megőrizte pozícióját, miközben csapattársa, Räikkönen a másodikról a negyedik helyig csúszott vissza, miután Bottas és a holland Max Verstappen (Red Bull) is megelőzte. Az első kör végén Vettel, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a címvédő Hamilton pedig az ötödik pozíciót birtokolta.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte, aki a 18. körben járt a boxban, egy körrel később Hamilton, majd újabb egy kör elteltével Bottas is új abroncsokat kapott. A 21. körben Vettel az élről állt ki kerékcserére, így ideiglenesen Räikkönen vette át a vezetést, Vettel viszont a Ferrari várakozásaival ellentétben nem Bottas elé, hanem a finn Mercedes-pilóta mögé tért vissza a pályára.

Bottas és Vettel a 27. körre utolérte a vezető Räikkönent, akit mindkét rivális viszonylag könnyen meg is előzött. Räikkönen ezután azonnal behajtott a boxba kerékcserére, az élen pedig Bottas, Vettel, Verstappen volt az első három helyezett sorrendje.

A 31. körben a versenybíróság beküldte a pályára a biztonsági autót, mert a Toro Rosso két pilótájának, Brendon Hartley-nak és Pierre Gaslynak a kisebb ütközése után törmelék került a pálya aszfaltjára, amelynek letakarítása néhány kör erejéig tartott.

A 36. körben a Safety Car kiállt a mezőny elől, ekkor Bottas, Vettel, Hamilton, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo volt az első hat helyen haladók sorrendje.

A 39. körben Verstappen megtámadta Hamiltont a harmadik helyen, de a brit vb-címvédő visszaverte a próbálkozást, sőt, a hollandot Ricciardo is megelőzte.

Az ausztrál versenyző ekkor „vérszemet kapott”, hamar utolérte és meg is előzte Hamiltont, majd a 41. körben már a második helyen száguldó Vettelt is könnyedén maga mögé utasította. Közben Verstappen is lehagyta Hamiltont, aki jóval lassabbnak tűnt az élmezőnyben száguldó riválisaihoz képest.

A 43. körben Verstappen túlságosan optimista előzéssel próbálkozott Vettellel szemben, a Red Bull és a Ferrari összeütközött, mindkettő megforgott, közben Hamilton és Räikkönen is kikerülte. Verstappen néhány körrel később 10 másodperces boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy látta, ő volt a hibás az ütközésnél.

Ricciardo aztán a 45. körben megtámadta Bottast, és egy határozott, de sportszerű előzést bemutatva átvette a vezetést finn riválisától.

Öt körrel a leintés előtt Ricciardo, Bottas, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, őket sorrendben Verstappen, Hamilton és Nico Hülkenberg (Renault) követte, Vettel hetedik volt, de az utolsó körökben még Fernando Alonso (McLaren) is megelőzte, így végül nyolcadikként ért célba.

Végeredmény, Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők): 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Max Verstappen (holland, Red Bull), 6. Nico Hülkenberg (német, Renault), 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren), 8. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault), 10. Kevin Magnussen (dán, Haas).

A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 18 van hátra):

Pilóták: 1. Vettel 54 pont, 2. Hamilton 45, 3. Bottas 40, 4. Ricciardo 37, 5. Räikkönen 30, 6. Hülkenberg 22, 7. Alonso 20, 8. Verstappen 18, 9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 12, 10. Magnussen 11, 11. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 6, 12. Sainz Jr. 3, 13. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2, 14. Esteban Ocon (francia, Force India) 1.

Csapatok: 1. Ferrari 86 pont, 2. Mercedes 85, 3. Red Bull 55, 4. McLaren 26,  5. Renault 25, 6. Toro Rosso 12, 7. Haas 11, 8. Sauber 2, 9. Force India 1.A világbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik.

promedtudo2Hirdetés