Kihasználják a vendéglátósok a korlátozások részleges feloldását

Jövő héten újranyit a kolozsvári magyar színház és opera is

Kihasználják a vendéglátósok a  korlátozások részleges feloldását
Egyelőre a legtöbben szkeptikusan kezelik a megyei vészhelyzeti bizottságnak a korlátozások részleges feloldására vonatkozó döntését, hiszen a fertőzési mutató nagyon könnyen 3 ezrelék fölé kúszhat. De a kulturális intézmények és vendéglők, kávézók beltereinek csökkentett kapacitással történő újranyitásával egy lépéssel mégiscsak közelebb kerültünk a megszokott életünkhöz, amelyben fontos szerep jut a társasági életnek és a kultúrafogyasztásnak. A vendéglők, kávézók tulajdonosai az elmúlt időszak „böjtje” után igyekeznek kihasználni ezt a számukra kedvező időszakot, még ha az csak tiszavirág-életűnek is ígérkezik. A kolozsvári színházak és operák is újranyitják kapuikat, a kisebbek számára pedig a bábszínház kínál szórakozási lehetőséget. A komolyzene szerelmesei is visszatérhetnek a koncertterembe jövő héten, a belvárosi mozik közül olyan is akad, amely már pénteken vetítésre hívja a filmrajongókat.

A Kolozs megyei prefek­túra kulturális intézmények, vendéglátóipari egységek belső helyiségeinek részleges megnyitására vonatkozó bejelentését kellő óvatossággal fogadták a kolozsvári vendéglők, kávézók illetékesei: némelyeket váratlanul ért az utóbbi 14 nap összesített esetszámának 3 ezrelék alá csökkenése és a megyei vészhelyzeti bizottság döntése, mások pedig kitörő örömmel fogadták a hírt, és azonnal hozzáláttak a beltéri nyitást megelőző takarításhoz. 

A vendéglátóegységek képviselői lapunknak elmondták: az elmúlt évben rendszeresen tapasztalt hivatali packázások (teraszfelületek növelésének akadályozása, a szerződési feltételek hirtelen módosítása stb.) miatt kételkedve fogadták a hírt, ám lehetőséget látnak abban, hogy – még ha csupán néhány napra is – kinyissák a beltereiket is a vendégek számára.
 
„Hétvégén jár le a vészhelyzetet előíró rendelet határideje, amennyiben azt meghosszabbítják, változhatnak a dolgok” – nyilatkozta a Szabadságnak az egyik vendéglő képviselője.

Néhány belvárosi vendéglő már kedden, de sok csak hétvégén nyitja ki belső helyiségeit. „Szerencsére nekünk nem okozott gondot a belterek bezárására vonatkozó hatósági döntés, fedett teraszunkon fogadtuk a vendégeket az elmúlt időszakban, ahol sokan megfordultak” – mesélte az egyik vendéglátóegység képviselője. Egy másik úgy vélte, ha valaki nem használja ki a lehetőséget és továbbra is zárva tart, balfácánnak tekintik. Ám, ha a hatóságok ismét elrendelik a belterek bezárását, akkor a beszerzett élelmiszert el kell ajándékozni, vagy kidobni.

Dragomán György-darabbal indít a magyar színház

Facebook-oldalán tájékoztatta közönségét újranyitásáról a Kolozsvári Állami Magyar Színház. „Örömmel értesítjük Önöket, hogy négy hónap kényszerszünet után ismét a színház termeiben fogadhatjuk nézőinket” – olvasható a bejegyzésben. Februári előadásaikra már jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában – naponta 10 és 14 óra között –, illetve online a www.biletmaster.ro weboldalon.

A járványügyi korlátozások miatt felhasználatlan és vissza nem váltott jegyek az idén műsorra tűzött előadásokra is érvényesek, ha legkésőbb két nappal az előadások előtt, a fennmaradó helyek függvényében az érintettek átváltják azokat a színház jegypénztárában. A bejegyzésben továbbá felhívják a nézők figyelmét, hogy a járványügyi intézkedések miatt a helyek száma minden előadás esetében korlátozott.
 
A februári programot már közzétették honlapjukon, e szerint Dragomán György Kalucsni című darabjának Visky András által rendezett változatával nyitja meg kapuit a magyar színház február 17-én.
 
A hónap végéig további négy előadást nézhetnek meg az érdeklődők. Henrik Ibsen Nóra című darabja Nagy Botond rendezésében február 18-án látható, Visky András Árkosi Árpád által színpadra vitt Pornó című darabja pedig február 20-án és 25-én is megtekinthető. Végül a hónap utolsó napján, február 28-án Sheldon Harnick, Jerry Bock és Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című darabját Béres László rendezésében láthatja a közönség.

A Kolozsvári Román Színház ezen a héten még online előadásokkal várja a közönségét. Így ma, február 11-én 19 órától Thuróczy Katalin Pandóra szelencéje című darabját, február 12-én 18 órától Franz Kafka A per című regényéből készült darabot lehet online követni. Február 13-án 19 órától Gogol Kártyások című színművét közvetítik, február 14-én 19 órától pedig öt szerelmi történetet ismerhetnek meg a nézők Szerelmek első látásra címmel, a Bálint-napra való tekintettel. 

Operettgála a magyar operában jövő vasárnap

Operettgálával indít a magyar opera jövő vasárnap, amennyiben Kolozsvár nem kerül vissza a vörös zónába, és nem tiltják megint le az előadásokat – tudtuk meg Szép Gyulától. A Kolozsvári Magyar Opera (KMO) igazgatója lapunknak elmondta: nehéz helyzetben vannak, nagyon szigorú szabályoknak kell eleget tenniük a járványhelyzet miatt, ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen, hogy többfelvonásos operákat hagyományos módon mutassanak be mindaddig, amíg az élet nem tér vissza a normális kerékvágásba. Az előadások nem lehetnek két óránál hosszabbak, a felvonások közötti szünetek sem ajánlottak, tömeges színpadi jelenetekre sincs lehetőség, a zenészeket nem lehet összezsúfolni a zenekari árokba, a nézőtéren pedig csak a helyek egyharmadát foglalhatja el a közönség – magyarázta.
 
Kézenfekvő megoldás tehát a koncertszerű előadások néhány szólistával és kisszámú zenekarral. Ezt tervezik február 21-re is. Az elképzelések szerint hasonló gálát tarthatnak március 15-én, a nemzeti ünnepen. Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé, ezt az előadást felvételről lehet majd követni YouTube-on, ahogyan az elmúlt időszakban több más produkciót is.
 
Szép Gyula elmondta, a jelenlegi áldatlan viszonyok ellenére az opera társulata kitartóan dolgozik, jelenleg Donizetti Don Pasquale című operáját próbálják, remélik, a premierre hagyományos formában minél előbb sor kerülhet. Addig maradnak a kényszermegoldások, mint a különböző operák koncertszerű bemutatása. Az olyan egyfelvonásosak, mint a Parasztbecsület, a Bajazzók vagy a Székelyfonó a legalkalmasabbak erre. Egy másik elképzelés a kórust érinti, Kulcsár Szabolcs karnagy vezetésével a világ legnépszerűbb operáinak kórusműveiből készül összeállítás, amely szintén felvételről tekinthető-hallgatható meg – összegezte a közeljövőre vonatkozó elképzeléseket Szép Gyula.
 
Három előadással vár a román opera

A Kolozsvári Román Opera is újranyitja kapuit a közönség előtt, és rögtön három előadást ajánl februárra. A trilógia első előadását – Híres keringők és kettősök címmel – pénteken, február 19-én 19 órától nézhetjük meg. Szerdán, február 24-én operagálát tűztek műsorra, amelyet Un bacio lirico címmel hirdettek meg, musical-, opera- és operettrészletekkel várják a nagyérdeműt. A hónap utolsó napján, február 28-án, vasárnap 19 órától pedig Puccini Bohémélet című operáját adják elő. Jegyek vásárolhatóak a www.bilete.ro honlapon vagy az opera jegypénztárában hétfőtől péntekig 13–18 óra között, az előadások napján pedig 13–18.15 óra között. A betartandó szabályokról az intézmény hivatalos honlapján (operacluj.ro) tájékozódhatunk.
 
Sok hónapnyi várakozás után a kolozsvári Puck Bábszínház is újranyit, szombaton és vasárnap már a megszokott időpontban láthatja előadásaikat a közönség. A magyar tagozat Tornyocska című előadására ülhetnek be először február 13-án 11 órától a kétévesnél idősebb gyerekek (és nem csak). Az előadás közös játékkal kezdődik, hiszen fel kell építeni a mese központi elemét, a tornyocskát. Vasárnap, február 14-én 11 órától a román tagozat előadására, Az okos kis szabóra várják a háromévesnél nagyobb gyerekeket és kísérőiket. Az előadásokra 24 jegy váltható. A bábszínház illetékesei azt javasolják az érdeklődőknek, hogy előadás előtt legalább 30 perccel érkezzenek meg. Mivel a korlátozásokat csak részben oldották fel, a hétvégi előadásokra is kisebb létszámú, legtöbb 24 fős közönséget tudnak fogadni. Ezért érdemes kezdés előtt harminc perccel érkezni, nemcsak a kevés férőhely miatt, hanem mert belépés előtt a szokásos testhőmérést is megejtik. A lázas vagy légzési zavarokkal küszködő nézők nem vehetnek részt az előadásokon.

Péntektől már lehet moziba menni Kolozsváron
A Kolozsvári Filharmónia képviselője lapunkkal közölte, legkorábban február 19-én várható az első szimfonikus hangverseny. A Győzelem mozi képviselőjétől megtudtuk, február 12-én, péntek délután lesz az első filmvetítésük. A Florin Piersic mozi képviselői szerint 1-2 hét múlva várható az újranyitásuk, a Művész mozi pedig egész februárra online vetítéseket hirdet honlapján.