Női BL: győri vereség és fővárosi továbbjutás
Az itthon 12 góllal megnyert első meccs után roppant gyengén kezdett a Győr, a hazaiak 4–1-re elhúztak, majd fokozatosan növelve a különbséget a 21. percben már 11–4 volt az állás a dinamikusan és eredményesen rohamozó dánok javára. Valamelyest magához tért a Győr (12–9), ám a szünetre újfent nagyobbra dagadt a különbség (15–10). A második játékrészben rendre hol három, hol négy találattal vezetett a Midtjylland, s bár az ETO-nak többször is lehetősége nyílt kétgólnyira felzárkózni, ezeket az alkalmakat elmulasztotta. Mivel pedig a védekezése mindvégig foghíjas volt, és a kapusok teljesítménye sem segített, biztosan nyert 27–23-ra a dán együttes.
A vendégcsapat legeredményesebb játékosa a holland Yvette Broch volt hat góllal. Az ETO ezt megelőzően február közepén veszített tétmérkőzést rendes játékidőben.
A Midtjylland sikerével eldőlt, hogy a C-csoportból az orosz Rosztov-Don esik ki, vagyis a csoportkör utolsó fordulója ebben a kvartettben tét nélküli lesz.
A győri vereségek után menesztették a címvédő Bukaresti MSC edzőjét
Menesztette dán vezetőedzőjét, Jakob Vestergaardot a Bukaresti női kézilabdaklub, miután az együttes címvédőként kétszer is kikapott a Győri Audi ETO KC-től a Bajnokok Ligája C-csoportjában. A bukaresti egyesület közölte: Vestergaard helyére Aurelian Roşcát nevezték ki. Roşca a 2015–2016-os idényben a Nagybányai MKK-t edzette, a nagybányai csapattal akkor a BL nyolcaddöntőjéig jutott.
A klub közleménye szerint a menesztésről azt követően határoztak, hogy elemezték a csapat idénybeli teljesítményét, és arra a következtetésre jutottak, hogy változásra van szükség a kispadon.
Vestergaardot május végén nevezték ki a csapat élére, Kim Rasmussent váltotta, aki júliustól a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. Május elején, a budapesti döntőben a Bukaresti MSC Rasmussen vezetésével legyőzte a Győri Audi ETO-t, és megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A mostani BL-sorozatban a román csapattal azonos csoportban szereplő Győr eddig kétszer is jobbnak bizonyult a Buk. MSC-nél.
A 48 éves Aurelian Roşca tapasztalt edző klubcsapatok és a válogatott szintjén is. Szövetségi kapitánya volt a 2014-ben Macedóniában vb-nyertes ifi női válogatottnak, és 1999-ben korosztályos Eb-győzelemre vezette az U18-as csapatot. Tagja volt Cornel Oţelea szövetségi kapitány 2003–2004-es regnálása idején a felnőttek edzői csapatának. Egyesületek szintjén irányította a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimot (másodedzőként döntős a BL-ben a 2009–2010-es idényben), Dévai Vár/Cetate, Brassói Corona és Nagybányai MKK gárdáját, 2006-ban Challenge Cup győztes volt a Brassói Rulmentullal.
A csapat célkitűzése változatlan maradt Roşca lehetne az első román edző, aki BL Final Fourba vezeti csapatát, amióta négyes döntővel végzik a sorozatot.
„Két fontos BL-meccs következik, bízok a játékosaimban, a tapasztalatukba és értékükbe, és hiszek a továbbjutási esélyeinkben” – nyilatkozta a frissen beiktatott mester.
Az első próbatételre már pénteken sor került: a Bukaresti MSC a Rosztov Don otthonában vendégszerepelt, és elérte célját, a győzelmet és a továbbjutást.
A meccset a hazaiak kezdték jobban, a 15. percben 9–2-re is vezettek, ám erre a román lányok egy 1–9-el válaszoltak és a szünetre 10–11 lett az állás.
A második félidő román fölényt hozott, s bár 15-19-re is vezetett az MSC a vége szoros lett, de a bukarestiek meg tudták tartani az előnyüket, a végeredmény 20–22 lett. A vendégektől a legtöbb találatot a svéd idegenlégiós Isabelle Thérese Gullden (8) ért el.
Női Bajnokok Ligája, 5. forduló:
C-csoport: • Midtjylland (dán)–Győri Audi ETO KC 27–23 (15–10) • Rosztov-Don (orosz)–Bukaresti MSC 20–22 (11–10). A csoport állása: 1. (és már középdöntős) GYŐR 8 pont, 2. (és már középdöntős) Midtjylland 6, 3. (és már középdöntős) BUK. MSC 4, 3. Rosztov-Don 2.
B-csoport: • HC Lipcse (német)–Asztrahanocska (orosz) 30–27 (14–14) • Ferencvárosi TC-Rail Cargo Hungaria–Vardar Szkopje (macedón) 24–37 (12–21). Az állás: 1. (és már középdöntős) Vardar Szkopje 9 pont, 2. (és már középdöntős) FTC 7, 3. Asztrahanocska (128–156) 2, 4. Lipcse 2 (117–151).
A csoportokból az első három helyezett jut a 12-es középdöntőbe, és viszi magával az egymás elleni eredményeket.
Férfi BL: egygólos veszprámi győzelem és szegedi siker Celjében
A Telekom Veszprém a reméltnél sokkal nehezebben, 30–29-re nyert a vendég dán Bjerringbro-Silkeborg csapata ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójában. A MOL-Pick Szeged fontos két pontot szerzett Celjében
Eredmények, 6. forduló:
A-csoport: • Telekom Veszprém–Bjerringbro-Silkeborg (dán) 30–29 (17–13) • Orlen Wisla Plock (lengyel)–THW Kiel (német) 24–22 (12–13) • Kadetten Schaffhausen (svájci)–Flensburg-Handewitt (német) 26–29 (13–15) • Paris Saint Germain (francia)–Barcelona (spanyol) 32–26 (15–12). A csoport állása: 1. PSG 10 pont (190–161), 2. Barcelona 10 (172–155), 3. VESZPRÉM 8, 4. Flensburg 7, 5. Kiel 6, 6. Silkeborg 4, 7. Plock 3, 8. Schaffhausen 0.B-csoport: • Rhein-Neckar Löwen (német)–PPD Zágráb (horvát) 25–24 (14–10) • Celje (szlovén)–MOL-Pick Szeged 25–31 (15–16) • Vardar Szkopje (macedón)–Kielce (lengyel) 40–34 (18–18) • Meskov Breszt (fehérorosz)–Kristianstad (svéd) 32–27 (17–13). Az állás: 1. Szkopje 10 pont, 2. Rhein-N. Löwen 9, 3. Kielce 8, 4. SZEGED 7, 5. Breszt 6, 6. Kristianstad 3 (165–179), 7. Celje 3 (163-182), 8. Zágráb 2.
A csoportgyőztesek a negyeddöntőbe, a 2–6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.
D-csoport: • HBC Nantes–Bukarest Dinamó 26–24 (12–12). A csoportban a Dinamó a 4 helyen áll, 4 pontot gyűjtött.
Női EHF-kupa: érdi és fehérvári előny
A címvédő Dunaújvárosi Kohász KA kikapott a házigazda Érdtől a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc első mérkőzésén, és hétgólos hátrányból várhatja a visszavágót.
A két magyar együttes csatája – amely a 16-os csoportkörbe jutásért zajlik – előzetesen szorosabb első mérkőzést ígért, de a honi bajnokságban második Érd sokkal jobban és hatékonyabban játszott, mint a tabellán harmadik Dunaújváros. A mezőny két legeredményesebbje is a hazaiaknál szerepelt: mind Klivinyi Kinga, mind a szerb Katarina Krpez Slezak nyolc gólt szerzett.
A Székesfehérvári Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata öt góllal győzött a szlovákiai Iuventa Nagymihály/Michalovce vendégeként.
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
Eredmény, női EHF-kupa, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés: • HC Érd–Dunaújvárosi Kohász KA 29–22 (15–9) • Iuventa Nagymihály/Michalovce (szlovákiai)–Székesfehérvári Alba Fehérvár KC 23–28 (12–17).
Torda tartja a lépést
A 11. fordulóban a Tordai Potaissa két góllal, 32–30 (16–13) arányban legyőzte a Szucsávai ESK-t, és tartja dobogós helyét a férfi kézilabda Nemzeti Liga 11. fordulója után is.