Amint az a felügyelőség és az E.On gaz Románia Földgáz-szolgáltató Vállalat közös sajtótájékoztatóján elhangzott, ezek a tragédiák sokszor megelőzhetőek lettek volna, ha gáz- és füstérzékelő detektor lett volna a lakásban. Ezért a vállalat és az IGSU közös kampányt indít, a detektorok felszerelésére buzdítva a lakosságot. Az ilyen detektorok felszerelése ugyanis hozzávetőlegesen 50%-kal csökkentette a lakásokban keletkező tűzesetek számát Európa-szerte és Amerikában.
Amióta a két intézmény 2012-ben partnerségi szerződést kötött a tűzesetek megelőzésére, Romániában 20 800 tűzvész történt, amelynek következtében 639 személy hunyt el, és 1680 sérült meg. Az elmúlt négy évben a tűzesetek száma 9%-kal, az áldozatoké pedig 7%-kal csökkent az előbbi évek mutatóihoz képest.
A legtöbb tűzeset a nem megfelelő módon bekötött/eldugult kémények (32,9%), a meghibásodott fűtési berendezések (21,6%) és a felügyelet nélkül hagyott berendezések (12,9%) okozták. A két intézmény javasolja a kémények évente kétszer esedékes tisztítását, a gázdetektorok felszerelését, illetve a meghibásodott elektromos- és fűtőberendezések kizárólag szakember általi megjavítását.