A civilek a levélben arra is emlékeztetik a polgármestert, hogy hat hónappal ezelőtt 100 ezer lejt ígért a környék biodiverzitását vizsgáló tanulmány elkészítésére, amelyre azért van szükség, hogy a területet a jövőben is megvédhessék a kaotikus ingatlan- és infrastruktúra-fejlesztésektől.
Az ökológus lapuknak elmondta: kizárólag a politikai szándékon múlik, hogy mi lesz a Hója-erdő és a környező legelők sorsa.
– Tudás és szakértelem van, tudjuk, mit kell tenni, most már a politikusok térfelén van a labda. Nemrégi felvonulásunk csak részben tette meg a hatását, ezt most egy petícióval kellett megspékelni. Utóbbi rendkívül népszerű, több ezren írtak alá. A mi feladatunk továbbá az információszolgáltatás, az önkormányzat szándékának a megváltozatása és a népakarat érvényesítése – mondta lapuknak Hartel Tibor.
A BBTE környezetmérnöki és környezettudományi karának oktatója hozzátette: az akadémiai szférának a társadalmi értékváltozások előőrsének kell lennie, ezért is fontos a petícióhoz aláírása.