„Az oktatási minisztériumban elemzik az összes lehetőséget. A miniszterelnök-asszony nagyon világosan elmondta, alapos elemzést vár a minisztériumtól, hogy megtalálják a legjobb megoldást, amely mind a turizmusnak, mind a diákoknak kedvez. Meg kell találnunk a középutat. Vigyáznunk kell tanulóinkra, de ugyanakkor óvnunk, fejlesztenünk kell a turizmust is. Meggyőződésem, hogy a kollégák a legjobb döntést hozzák meg. Nemsokára meglesz az elemzés eredménye. Természetesen velünk is egyeztetni fognak, és közösen hozzuk meg a döntést” – idézte Trifet az Agerpres hírügynökség.
Az oktatási minisztérium augusztus 6-i közleményében tájékoztatott arról, még nem született végleges döntés arról, hogy mikor kezdődik az iskolai év, és a kérdéssel kapcsolatban folytatják a megbeszéléseket a társadalmi párbeszéd bizottságában. Az iskolakezdés időpontjának egyhetes halasztására Viorica Dăncilă miniszterelnök tett javaslatot a kormány július 31-i ülésén.
A tanulók országos szövetsége elégedetlenségét fejezte ki az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet a „turisztikai cégek javára hozott áldozatként” értékelt, különös tekintettel arra, hogy már a szeptember 9-e is kompromisszumos megoldás volt, ugyanis európai mintára eredetileg szeptember 1-jére szerették volna előhozni az iskolakezdést.