A csütörtökön megnyitott tárlaton két piarista öregdiák, Bokor Ernő – 45 irodalmi és történelmi személyiséget felvonultató – grafikai arcképcsarnokában és Grünwald Ernő olajfestményeiben gyönyörködhetünk. A Zágoni Mikes Kelemenről nevezett néhai piarista főgimnáziumban olyan kiemelkedő művész-rajztanárok szerettették meg velük a képzőművészetet, mint Diviaczky Rezső, Debitzky István, Vámszer Géza.
Az eseményt konferáló M. Lovász Noémi rajztanár, festőművész, grafikus, miután jellemezte a két kiállító művészt, hangsúlyozta: a tárlaton látható a kisbaconi születésű Benedek Elekről készült arckép is, amit annak kapcsán emelt ki, hogy éppen néhány nap múlva, szeptember 30-án ünnepeljük a mesemondó születésének 165. évfordulóját. Elek apóra emlékezve Csukás Istvánt idézte: „A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek nem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni és meg akarja hódítani. Ebben segít többek között a mese is.”
Schuller Hajnal igazgató köszöntőjében rámutatott, hogy a piarista öregdiákok, valamint a Marianum Római Katolikus Leánynevelő Intézet volt diákjai ezen híres tanintézmények szellemiségében nevelkedtek és annak továbbadói egész életútjukon. Ez az iskola számukra napjainkban is ott van. A mai fiatalok pedig a fáklyavivők, amiben többek között László Attila főesperes-plébános és Molnár Lehel piarista pap tanár is segíti őket.
Az igazgató hangsúlyozta: a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum idén ünnepli fennállása 445. esztendejét. Az Erdély első egyetemeként induló intézmény volt Jezsuita Akadémia, Kolozsvári Királyi Líceum, Zágoni Mikes Kelemenről nevezett Római Katolikus Piarista Főgimnázium, Kolozsvári Magyar Tanítóképző, 11-es számú líceum. „A jeles jubileumot az október 21–25. között sorra kerülő rendezvénysorozattal ünnepeljük” – mondta, hozzátéve, hogy a megnyitójára október 21-én, hétfőn 17 órától kerül sor a kolozsvári Szent Mihály templomban. Ezt az egykori, frissen restaurált ősi iskolacímer megáldása követi majd az iskola épületében. Ebből az alkalomból mutatják be az iskola jubileumi évkönyvét is, amely öt évet, a 2019–2024 közötti időszakot öleli fel.
A Piarista Család nevében Fodor György konfráter szólt a jelenlevőkhöz, aki előbb a Zsódi Viktor, a piarista rend magyar tartományának elöljárójával, egyben a Magyarországi Férfi Szerzetes Elöljárók Konferenciájának elnökével készült, a Vasárnap katolikus hetilapban megjelent interjúból idézett, amelyben a tartományfőnök nyomatékosította: „Az egyházi iskolák – köztük a piarista iskolák – célja, hogy az emberi személyt teljes komplexitásában szolgálják. A piarista iskola az ember szellemét, lelkét, testét és közösségi dimenzióját is fejleszteni kívánja. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi és spirituális dimenziókra, például a Kalazancius-mozgalom révén, amely lehetőséget ad a fiataloknak, hogy közösségben élhessék meg hitüket. (...) Ez a komplex szemléletmód, amely az emberi személy egészét kívánja szolgálni, egyértelműen többletet jelent, de természetesen vannak kiváló világi intézmények is, amelyek hasonló komplexitással figyelik, szolgálják a diákokat.”
Ezt követően a konfráter rámutatott, hogy gondviselésszerűen a tárlat megnyitójára az iskolaalapító somlyói Báthory István fejedelem, későbbi lengyel király születése 491. évfordulójának – 1533. szeptember 27. – „előestéjén” került sor.
Fodor György ez alkalommal köszönetet mondott az intézmény vezetőségének, Schuller Hajnal igazgatónak a Kalazancius-mozgalomba való bekapcsolódásért, valamint azért is, hogy évek óta biztosítják az iskola kisépületében az öregdiákok találkozási helyét.
A kiállítókról, a tizedik évtizedükben járó Bokor Ernő és Grünwald Ernő öregdiákokról elmondta: képzőművészi tálentumaikat szakmai munkásságukkal párhuzamosan szorgalmasan kamatoztatták egész életük folyamán. Lelkiségi szempontból pedig nem az alma materbe való újabb „visszatérésükről” van szó, hiszen hosszú és tevékeny életük folyamán mindig bennük lakozott az ősi iskola szellemisége. „Lokálpatriótáknak is tarthatjuk őket, hiszen alkotásaikon megörökítették Kolozsvár és Erdély látható kincseit, történelmi örökségét, a most látható arcképcsarnokban pedig szellemi nagyjait. Ugyanakkor munkahelyeiken is kivívták az évtizedek során a közösség megbecsülését. Mindketten családszerető emberek, akik otthonukban megteremtették a hiteles keresztény család példaképét. Római katolikus vallásukat gyakorlók, ez jelentősen segített életútjuk megpróbáltatásainak, nehézségeinek leküzdésében. Az elmondottak mintegy visszatükröződnek az alkotásaikban” – mondta Fodor György.
Bokor Ernő szakmája gépgyári tervező; többször volt egyéni és kollektív kiállítása, még a stockholmi Magyar Egyesület székházában is. Grünwald Ernő, a kémiatudományok doktora, olyan összetett műveltségű, hogy akár 21. századi polihisztornak is nevezhetjük.
Grünwald Ernő pontosította, hogy nem két öreg, hanem lelkileg két fiatal állítja ki most munkáit. Elmondása szerint mindig nagyon szerette és művelte is az irodalmat és a zenét. Meglepetésként minielőadást tartott a dzsesszről, majd megörvendeztette a jelenlevőket egy kedvenc dzsessz-zongoradarab eljátszásával.
Befejező mozzanatként Fodor György konfráter a Krisztus világa – erdélyi katolikus keresztény családok havilapja, valamint a Vasárnap katolikus heti újság tiszteletpéldányaival ajándékozta meg a képzőművész öregdiákokat, a szervezőket és a jelen lévő diákokat.