A fórumon Egyiptom meghívására 34 ország vesz részt, köztük a legtöbb arab állam – ezen belül Bahrein, Irak, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia – vezetői, több nyugati ország, valamint három nemzetközi szervezet, az ENSZ, az Arab Liga és az Afrikai Unió képviselői.
Jelen van mások között Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Annalena Baerbock német külügyminiszter, de Izrael hiányzik a találkozóról.
Az Egyesült Államok, a zsidó állam fő szövetségese is csak alacsonyabb szinten, kairói nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével képviselteti magát.
Az egyiptomi elnök megnyitó beszédében elutasította azt az elképzelést, hogy a palesztinokat a Gázai övezetből az egyiptomi Sínai-félszigetre telepítsék át, mert szerinte ezzel a palesztin kérdés megoldatlan marad. Kijelentette: Egyiptom „elkötelezett a humanitárius segítségnyújtás biztonságos, akadálytalan és fenntartható áramlásának biztosítása mellett a Gázai övezetbe.”
II. Abdalláh, Jordánia királya az ellenségeskedés és a Gázai övezet blokádjának azonnali beszüntetésére szólított fel. Az uralkodó szerint „rendszeres humanitárius segítségnyújtásra van szükség a bombázásoktól szenvedő palesztin lakosság számára”.
Az arab világ számára a jelenlegi válság üzenete az, hogy a palesztin életek kevésbé fontosak, mint az izraeliek – mondta. Úgy vélte, hogy „ami most a Közel-Keleten történik, az a tartós és igazságos rendezés érdekében tett béketörekvések kudarca”.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság vezetője az „izraeli agresszió” beszüntetését, és a Gázai övezetbe vezető átkelők azonnali megnyitását követelte a humanitárius segélyek eljuttatása érdekében. Elítélte a civil lakosság elleni támadásokat, és felszólított az összes túsz szabadon bocsátására.
Szerinte „a palesztinok maguktól soha nem fognak elmenni, és örökre a földjükön maradnak”. Felszólította az ENSZ-t, hogy „vállaljon felelősséget a palesztin nép védelmében”. Hangsúlyozta, hogy a biztonság és a béke csak úgy érhető el, ha életbe léptetik a kétállami megoldást, vagyis az 1967-es határokon belüli Izrael mellett egy független palesztin állam létrehozását.
António Guterres ENSZ-főtitkár azonnali tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását követelte. Hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a vérontás megállítása és a két független állam létrehozása érdekében.
Közben a Romániában élő palesztionok szombaton délután szolidaritási tüntetést tartottak Bukarestben. A hírek szerint a megmozduláson kb. 120-an vettek részt.