A tér nyugati oldaláról tehát kitiltják az autókat, ezentúl csak bizonyos, a városháza által megszabott órákban hajthatnak be oda az üzleteket, teraszokat áruval ellátó gépkocsik. A járdáról ugyanakkor felszámolják a teraszokat, amelyek nyaranként már-már ellehetetlenítették a gyalogosforgalmat. A teraszok helye a munkálatok befejezése után a mostani úttesten lesz. Az intézkedéssel több tucatnyi parkolóhely szűnik meg, és a taxiállomást is elköltöztetik a tér már felújított, keleti oldalára, a külön e célból a sorompós parkoló közelében kialakított helyre. A sorompós parkoló kijáratát is költöztetik, a magyar konzulátussal szembe helyezik át.
Az elképzelés szerint a tér nyugati oldala összhangban lesz a tér többi oldalával és a Deák Ferenc utcával, így ugyanolyan városi bútorzatot (padokat, oszlopkat) fognak elhelyezni, és ugyanolyan fákat ültetnek – a már meglévőket is kicserélve.