A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akció során a résztvevők Santitas feliratú karszalagot vagy kitűzőt fognak viselni. A tárgyalások kudarca esetén a szakszervezeti szövetség országos tanácsa dönt a további lépésekről – közölte kedden a Sanitas.
Az egészségügyi szakszervezetek követelik a versenyvizsgák kiírását a befagyasztott állásokra, vakációs utalványokat, a 2017/153-as törvény maradéktalan gyakorlatba ültetését mindkét ágazat összes alkalmazottja számára, illetve azt, hogy a pótlékok, az ügyeletért járó juttatások és az élelmiszerutalványok összegeinek kiszámításakor a jelenlegi munkabér összegét vegyék alapul. Követelik továbbá az egészségügyi és szociális ellátási intézmények korrekt, illetve megfelelő finanszírozását, valamint a kollektív munkaszerződés megkötését mindkét ágazatban.
Alexandru Rafila szerdán kijelentette, keresik a megoldásokat, hogy elejét vegyék az általános sztrájk kirobbantásának az egészségügyben. Hozzátette: ami rövid távon megoldható az egészségügyi alkalmazottak követelései közül, azt megteszik, de vannak olyan követelések is, amelyeket csak az új bértörvénnyel lehet majd orvosolni.
(Borítókép:Sanitas/Facebook)