Az új védelmi rendszer történelmi áttörésnek számít

Izrael Magen Or, vagyis Fénypajzs néven nagyszabású hadműveleti lézerfegyvert vetett be drónok és rakéták elfogására. Ezzel az elhárító rendszerrel lőtték ki a libanoni síita Hezbollah több tucat drónját. A katonai jelentések szerint az elfogások aránya kiemelkedően magas volt, az új rendszerrel nemzeti jelentőségű létesítményeket, illetve civilek életét védték – írja az MTI.
Az újítás különösen gazdasági szempontból fontos, ugyanis az ellenséges lövedékek ellen indított elfogórakéták több tízezer dollárba kerülnek, a lézeres rendszer ellenben egyenként mintegy ötdolláros költséggel semmisíti meg a rakétákat vagy drónokat.
A technológiai áttörés az izraeli Rafael és az Elbit nevű cég, valamint a védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési egysége közös munkájának eredménye. A rendszer elektromos lézeren alapul, és a tervek szerint a jövőben a régebbi légvédelmi rendszereket egészíti majd ki, mint a szintén izraeli fejlesztésű Vaskupola, a Varázspálca vagy a Nyíl.
„Ez történelmi áttörés – Izrael az első ország, amely működőképes, bevethető lézerfegyvert alkalmazott sikerrel a harctéren” – jelentette ki Daniel Gold, a védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési egységének vezetője. „A lézer a jövőben új védelmi réteget nyújt majd Izrael többszintű rakétavédelmi rendszerében” – tette hozzá.
Az új légvédelmi rendszernek ugyanakkor korlátjai is vannak, a működése nagyban függ az időjárástól, rossz látási viszonyok mellett, ködös, esős vagy felhős időben kevésbé hatékony. Emellett egyszerre egyetlen fenyegetést tud kezelni, és a hatótávolsága mindössze tíz kilométer, amely a Vaskupola negyven kilométeres hatósugara mellett elenyésző. Ezért egyelőre nem önállóan, hanem a Vaskupola rendszereinek részeként működtetik.
A hadsereg tapasztalatai alapján az izraeli védelmi ipar már a következő generációs lézeres rendszereken dolgozik, amelyek a jelenlegi hiányosságokat remélhetőleg orvosolják. A Rafael fegyvergyár elnöke, Juval Steinic szerint a Fénypajzs forradalmasíthatja majd a modern harcteret. „Ez nemcsak technológiai, hanem hadászati fordulópont is, olyan áttörés, amely hosszú távon csökkentheti a védelmi költségeket, és megvédheti Izrael polgárait és katonáit” – nyilatkozta Steinic.
A védelmi minisztérium már több ezer darabot rendelt a rendszerből mintegy kétmilliárd sékel értékben, és az Egyesült Államok tizennégy milliárd dolláros katonai segélycsomagjából további támogatásra is számítanak.