ERKEDI CSABA
Hazai pályán 3–1 (3–0) arányban bizonyultak jobbnak az idei bajnokságban várakozáson alul szereplő Dési CFR csapatával szemben. A siker ellenére az Armenopolis továbbra is az utolsó helyet foglalja el a táblázaton, mivel gólaránya gyengébb a désieknél. A csak ifjúsági játékosokat használó alakulat számára az első három pont is már nagy teljesítménynek számít.
A másik szamosújvári gárda, az Atletic Olimpia viszont vesztesen hagyta el az alsódetrehemi pályát, ahol 2–1 (1–1) arányban kikapott a helyi Egyesüléstől. Kilin Csaba klubelnök legényei többre képesek, de hétközi fordulóról lévén szó, nehezen lehetett összegyűjteni a fiúkat.
Az élen álló csapatok továbbra is jól szerepelnek. A Nagyiklódi Egyesülés nehezen ugyan, de 1–0 (1–0) arányban nyert az Apahidai Sporting ellen Vali Dârjan góljával. Nem hagyták magukat a listavezető követésében a Szászfenesi SK labdarúgói sem, akik otthon 4–0 (1–0) arányban győztek a tartalékosan kiálló Szamosújvárnémeti Sas elleni összecsapáson, a hazaiak két találata tizenegyesből született. A Dési Szamos Gyaluban 1–0 (1–0)-ra nyert druszájával szemben, a vendégek Miron öngóljával biztosították be maguknak a három pontot, s Mircea Bolba szatmárnémeti edző csapata továbbra is versenyben maradt az elsőségért és a III. ligába jutásért való harcban. Az Aranyos vidéke rangadóján Tordaszentmihályon a szomszéd Aranyosgyéresi MSC 3–1 (2–1) arányban győzött az Aranyossal szemben – az utóbbi öt fordulóban a gyéresiek valósággal megtáltosodtak, egyre-másra gyűjtik az értékes pontokat, miután a kezdet nem éppen a legjobban indult számukra. Ugyancsak kellemes meglepetés az évad újonca, a Kolozsvári Supporter 2.0, amely 5–1 (3–0)-ra fektette két vállra az Alsószopori Jövő tizenegyét, és a táblázat negyedik helyére tornászta fel magát. A Dési Egyesülés II. szabadnapos volt.
A táblázatot továbbra is a Nagyiklódi Egyesülés vezeti 27 ponttal, mögötte áll a Szászfenesi SK 26-tal, harmadik pedig a Dési Szamos 22-vel.