Isztambuli merénylet: nem a Reina klub volt az eredeti célpont

Isztambuli merénylet: nem a Reina klub volt az eredeti célpont
Nem a Boszporusz partján fekvő Reina klub volt a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet eredeti célpontja, hanem a Taksim tér – számolt be a tettes, Abdulgadir Masharipov első kihallgatásáról a Hürriyet című török lap szerdán rendőrségi forrásra hivatkozva.

Az üzbég férfi azt vallotta, hogy a támadásra szólító parancsot az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai központjából, Rakka városából kapta. Masharipov elmondta: szilveszter estéjén először a Taksim térre ment, ahol látta, hogy a török rendőrség nagy erőkkel van jelen, és ezért nem fogja tudni végrehajtani a tervezett merényletet. A férfi kapcsolatba lépett a rakkai parancsnokkal, aki másik helyszín kiválasztására kérte. Masharipov ezután taxiba szállt és este 10 óra tájban végighajtatott a Boszporusz európai oldalán. A Reina klubbot választotta, mert – mint fogalmazott – az nem tűnt túlságosan biztosítottnak. A férfi ekkor ismét felhívta a rakkai parancsnokot, aki jóváhagyta az új helyszínt. Ezt követően taxival visszament a Zeytinburnu körzetben található lakására, ahol magához vette a gépkarabélyát és a villanógránátokat. 

Masharipov mindössze néhány perc alatt 39 embert mészárolt le a szórakozóhelyen, köztük sok külföldit, és további 69 embert megsebesített.

A török metropoliszt szilveszteréjszaka városszerte 25 ezer rendőr védte, de a Reina bejáratánál csak egy rendőr állt.

Az üzbég férfi a kihallgatás során azt is elárulta, hogy Afganisztánban az al-Kaida terrorcsoporttól kapott fegyveres kiképzést, az Iszlám Államhoz később szegődött. Törökországba 2016 januárjában érkezett Iránon keresztül abból a célból, hogy idővel majd ő is csatlakozik a dzsihadistákhoz Szíriában. Masharipov feleségével és két kisgyerekével a közép-törökországi Konya városában telepedett le.

Az a külvárosi lakás, ahol Masharipovot hétfő éjszaka elfogták egy iraki férfi és három afrikai nő társaságában, az Iszlám Állam egyik „biztonságos háza” Isztambulban, a terrorszervezet ott várakoztatja a Szíriába vagy Irakba készülőket.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
Külpol
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Külpol
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik. A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.
Külpol