Iskolába tartó gyermekeket ütött el egy autó

Iskolába tartó gyermekeket ütött el egy autó
Személygépkocsi gázolt el ma négy iskolába tartó gyermeket a Beszterce-Naszód megyei Várorján. A négy gyermekből álló csoportba egy nő hajtott bele, aki elvesztette uralmát autója felett.

A Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat tájékoztatása szerint eredetileg egy 14 éves diákhoz hívták ki a mentőket, a másik három gyermek folytatta útját az iskola felé.

„Egy 14 éves gyermeket szállítottak kórházban, magánál volt, arcsérüléseket szenvedett. A kiskorút a sürgősségi osztályra vitték be. Később másik három kiskorúhoz kértek mentőt, akik szintén tudatuknál voltak” – nyilatkozta Călin Ganea, a mentőszolgálat főorvosa.

A másik három gyermek ugyanis a baleset után folytatta útját az iskola felé, ahol a tanároknak elmesélték, mi történt velük. Az egyik tanár jelezte, hogy a kiskorúak megsérültek, de sérüléseik nem életveszélyesek. Az oktatási intézményhez több mentőautót küldtek, hogy felmérjék a gyerekek egészségi állapotát, és a sérülteket kórházba szállítsák.

A közlekedési rendőrök vizsgálatot indítottak a baleset pontos körülményeinek felderítése érdekében.

(Képünk illusztráció)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Lábát törte egy magyarországi nő pénteken a Székelykőn, a mentés nehézkesen zajlott az eső után rendkívül csúszóssá váló kövek miatt – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. 

A Fehér megyei Salvamont-Salvaspeo szolgálat képviselői szerint egy 50 év körüli nő esett el, és szenvedett lábtörést a Torockó fölött magasló Székelykő túraösvényén. 

“Nehéz volt a mentés az eső nyomán rendkívül csúszóssá váló ösvényen” –mondták a hegyimentők. 

A turistát a nagyenyedi SMURD csapata szállította kórházba.

Közhír