Az egyéni győzelme után a vívók vegyescsapat-versenyében is aranyérmet nyert az európai 1-es válogatott tagjaként Pusztai Liza és Rabb Krisztián. A két magyar kardozónak két olasz, valamint egy-egy francia és ukrán csapattársa volt, az összecsapásokon mindegyik szakág képviselője egyszer lépett pástra. Európát három, Amerikát, valamint az ázsiai-óceániai zónát két-két, Afrikát pedig egy válogatott képviselte.
Az Európa 1-es csapat a negyeddöntőben 30–18-ra verte Afrikát, az elődöntőben 30–22-re az Európa 3-as együttest, a döntőben pedig 28–25-re Ázsia-Óceánia 1-es hatosát. A fináléban a két magyar alapozta meg a sikert, mivel Rabb 5–3-ra, Pusztai pedig 5–1-re győzte le dél-koreai ellenfelét, így az első két asszó után 10–4 volt az állás. A vegyescsapat-versenyben elért helyezés a hivatalos éremtáblába nem számít bele.
Az úszó Késely Ajna aranyérmet nyert 200 méter gyorson szerdán, a 17 éves magyar versenyező 1:57,88 perces idővel csapott célba. Késely korábban 800 méter gyorson sem talált legyőzőre, így már a második aranyát ünnepelhette az argentin fővárosban. Ez volt a nyolcadik magyar elsőség a játékokon.
Késely futamgyőztesként és legjobb idővel (1:59,52 perc) jutott a fináléba. A négyes pályán úszva nem kezdett erősen, 50 méternél negyedikként fordult, de 100 méternél már elsőként, akárcsak a táv háromnegyedénél, majd tökéletesen hajrázva – 17 századnyi előnnyel – megszerezte a győzelmet, ráadásul idején is sokat javított (1:57,88), így joggal ünnepelhetett. A magyar különítmény ezzel már öt aranyéremnél tart az ifjúsági olimpia medencés úszóversenyein. A magyarok Oroszország mögött az éremtáblázat második helyén állnak (8–1–1).