hiány

Kiállítás az észak-erdélyi holokauszt 80. évfordulójára

A Quadro Galéria Aluvial terében (Jókai/Napoca utca 16. szám) nyílt meg szerda délután az a kiállítás, amelynek révén a szervezők emlékeztetni szeretnének a nyolcvan évvel ezelőtt Kolozsvárról és környékéről elhurcolt, 18 ezer zsidó deportáltra, akik közül alig pár százan tértek vissza.

Túlélők szerint a kolozsvári transzportok május 25-én indultak. A nyomasztó hangulatra alapozó kiállítás találó címe – hiány – is felidézi, mit okozott, hova vezetett a nyolcvan évvel ezelőtti embertelen cselekedet és intézkedés, és habár a tragédiát nehéz érzékeltetni, olyan eseményekkel illetve rendezvényekkel, mint ez a kiállítás is, emlékeztetni lehet a hiány folyamatos jelenlétére. A tárlat kurátora, Székely Sebestyén György elmondta, a kiállítás megjeleníti a hiányt s ugyanakkor kapcsolatot próbál teremteni múlt és jövő között. Az emlékezet különösen fontos ma, amikor a gyűlölet, az igazságtalanság, a halál kezd ismét terjedni és természetesnek tűnni. A kolozsvári zsidó hitközség elnöke, Dorel Emil Ornescu a tárlat kapcsán megköszönte, hogy vannak még, akik nem akarják feledni a szörnyűségeket, és megemlítette, hogy a napokban nemzetközi konferencián emlékeznek a 80 évvel ezelőtti holokausztra Észak-Erdélyben. A kiállítás megnyitón szintén felszólaló Belu-Simion Făinaru izraeli szobrász arra intett, őrizzük meg az emberséget és ne hagyjuk eluralkodni a világban az erőszakot, a művész szerint egy jobb világot teremthetünk a művészet és az alkotás által. (Ú. I.)