Hamarosan ismét megnyit az újságosbolt a kolozsvári Sora üzletháznál

Ismert hely, mondhatni találkozási pont is volt évek, sőt évtizedek óta a kis bolt Kolozsvár belvárosban, a Sora üzletháznak is helyt adó épület bejáratánál, ahol a belföldi és külföldi folyóiratok, színes magazinok, különféle könyvek mellett a Szabadság napilapot is meg lehetett vásárolni. A napokban híre terjedt, hogy a bolt bezár…

Többen is jelezték és kérdezték, hogy akkor mi lesz, honnan tudják szabadárusításban megvásárolni az újságot, hiszen a kis bolt egyik előnye a városközponti helye volt, sokaknak útba esett vagy könnyen megközelíthető volt. Kolozsvár központjában pedig már elég nehéz nyomtatott kiadványokat illetve újságokat vásárolni, hiszen a városháza „jóvoltából” néhány éve eltávolították az újságos standokat, mert nem illettek a városképbe… Hiába próbálkoztak a Kolozsváron nyomtatásban még megjelenő újságok képviselői, hogy jobb belátásra bírják a városvezetést, miszerint a tájékozódáshoz való jogot is szolgálják az újságos standok, hiányuk valahol a demokrácia csorbája is. 

Úgy tűnik azonban, hogy a Sora üzletnél levő újságosbolt helyzete rendeződik, és augusztus 4-étől ismét kinyit. Addig Szabadságot vásárolhatnak a szerkesztőségben a Napoca/Jókai út 16. szám alatt, továbbá a Refo Caféban (Avram Iancu/Bocskai tér 13. szám), vagy a Széchenyi/Mihai Viteazu téren a mozi valamint a nagypiac melletti standokon.    

Borítókép: ROHONYI D. IVÁN