Létezik egy város Hondurason, Yoro városa, 200 egynéhány km-re a fővárostól és úgy 80 km-re az Atlanti óceántól, ahol minden év májusa és júliusa között halak hullanak az égből. Jól olvasták: halak! Mikor a városban, mikor annak közelében. Minden évben legalább egy alkalommal bekövetkezik. Érdekes módon az idén kissé elbambult és csak szeptember 23-án érkezett a "potyogás" . A közhiedelem szerint ez a jelenség több mint egy évszázados.
Yoro városa és környéke igen korlátozott lehetőségekkel rendelkező térség, jórészt mezőgazdaságából él. Napi étrendjüket a kukorica és a paszuly teszi ki. Sokak számára ez az egyetlen alkalom az évben, amikor halat fogyaszthatnak.
A haleső, ahogy nevezik, tehát igazi áldás számukra és minden évben nagy izgalom övezi. A jelenség nagy büszkeséggel tölti el őket és bosszantja, hogy még vannak olyanok, akik nem hisznek benne. 1998 óta még egy fesztivált is szerveznek ennek a tiszteletére, a Hal-eső fesztivált (Festival de la lluvia de peces). Mi több, egy hal-eső királynőt is választanak (Señorita de Lluvia de peces).
Bár a világon több tucat hasonló jelenséget dokumentáltak, ez mégis egyedülálló. Kuriózum ugyanis, hogy a lepotyogó halfajta nem található meg a közeli folyóban. A becsapódást követően a legtöbb hal életben marad, ám akad olyan is, amely fagyott állapotban ér földet. Kivétel nélkül mindegyik kisméretű, alig néhány centiméter hosszúságú. Volt, akinek akár 80 halat is sikerült összegyűjteni egy ilyen alkalommal. Ezt nevezem én egyszerűsített és főként pénztárcabarát "kauflandozásnak". Eső után a még ficánkoló halacskákat egy kosárba vagy vödörbe szedjük (nem vegán barát gondolatkép). Kevés embernek adatik meg a pecázás ilyen típusú kivitelezése. A összeszedett halakat a közösség elosztja, hogy így mindenki hozzáférjen az "isteni áldáshoz".
Több elmélet is van a jelenség okára, az egyik vallási eredetű. Az 1800-as évek közepén érkezett Yoron városába Manuel de Jesús Subirana szerzetes, aki látva a szegénység mértékét, három napon keresztül egy csodáért imádkozott, ami aztán a halesőben konkretizálódott. Tartja ezt a legenda és vallja minden mélyen hívő a térségből.
A kettes számú elmélet a tudományos magyarázat. Eszerint egy kisebb tornádó felkapja a halakat a 80 km-re lévő óceánból, vagy különböző folyókból, elszállítja őket egy felhőbe csomagolva és ezek hatalmas vihar formájában becsapódnak a településre. A harmadik elmélet szerint föld alatti folyosókban vannak a halak és a nagy esőzés felszínre mossa ezeket. A negyedik elmélet alapját - csendben megemlítem -, a földönkívüli létformák kutatói vallják, szerintük a haleső kimeríti az ufo-jelenségek kategóriáját.
A hondurasi halesőn kívül dokumentáltak már béka-esőt, és olvashattunk madár- és iguana esőről is, de a lista nem teljes. Nem mindegyik bizonyult válósnak, például a 2015-ös Thaiföldi hal-esőről kiderült, hogy nem Thaiföldön történt, hanem Kínában, és hogy egy kamion szórta szét portékáját. Florida iguana-esője is szintén kamu volt, szegények elbóbiskoltak a hideg miatt és leestek a fáról. A 2019-es máltairól is megtudtuk: a halakat a hullámzás vetette ki az úttestre és nem az égből érkeztek. Tévesnek bizonyult a tavalyi mumbai haleső is, a srí lankai (2014) hal-eső, a spanyolországi béka-eső (2007), ausztráliai pók-eső (2015), illetve az Egyesült Államokbeli madár-eső (2018) hitelessége viszont be lett bizonyítva.
Jelenleg is kérdések sora maradt megválaszolatlanul: hogyan lehet az, hogy a békák nem keverednek halakkal, algákkal vagy más kis állatokkal? Sehol nem észleltek egynél több állatfajt egy esőben. A madár-eső magyarázó szerint a madarak egy viharba szaladtak bele repülés közben és ez az oka annak, hogy nem volt mellettük más állat, amikor földre zuhantak a magasból. De ha elfogadjuk a tornádó elméletet, akkor Honduras esetében miért mindig ugyanazon régióban történik a haleső?
A második elmélet mellett tette le voksát a National Geographic egy 1970-es években Yoron végzett gyors elemzése. A következtetés sem volt széles körben elfogadott. Tény viszont, hogy magyarázatot nyújt arra, miért is nem látta senki még a tulajdonképpen leesni az égből a halakat. Ez állítólag azért van, mert a hatalmas vihar miatt az emberek nem merik elhagyni otthonaikat. Aki már belekeveredett egy trópusi zivatarban, az tudja mennyire borzasztóan sűrűn zuhog is az eső ilyenkor. Nekem egyszer alkalmam volt Costa Rica tengerpartján megtapasztalni. Ekkora viharban bármi és bármekkora méretben eshetett volna, akkor sem veszem észre.
Amennyiben isteni gondviselésnek tudjuk be ezt a manna-halcsit, akkor nem kell tovább keresgélni bizonyíték után, ott lappang az a szívünkben. Viszont ha valamilyen eszement ötlettől vezényelve úgy döntenének, hogy csupán E. T. és az unokatesói adhatnak kielégítő választ erre a jelenségre, szíveskedjenek a Bácsi erdőbe sétálni este felé, úgy hallottam, szoktak oda lejárni kávézni.
Érdemleges kutatást nem végeztek, úgyhogy ki-ki választhat a fent említett három elmélet közül. Számomra az eset kapcsán nem is annak magyarázata lenne a legfontosabb, hanem sokkal inkább a hatása. Igazán lenyűgöző ennek társadalomformáló képessége. Elvarázsol egy olyan parányi helyre, mely a teljes ismeretlenségből vívta ki magának az ismertséget. És ami még fontosabb, meglelte öndefiníciójának alapkövét, egyediségének megalapozását.
